Kivégezték a kínai Hasfelmetsző Jacket

A legfiatalabb áldozata egy nyolcéves kislány volt a kínai sorozatgyilkosnak, aki nemcsak megölte, de meg is csonkította, gyakran kibelezte a szerencsétlen nőket. Ezért nevezte el Hasfelmetsző Jacknek a kínai sajtó az 54 éves korában kivégzett férfit.

Jellemző a kínai állapotokra, hogy ez a hasfelmetsző Jack 1988 és 2002 között gyilkolt meg brutálisan 11 nőt – köztük kislányokat. Mégis csak 2016-ban csípték el és most végezték ki. A rendőrség lassúságára magyarázat lehet, hogy mindez Kína egyik különösen elmaradott nyugati tartományában történt. Kanszu tartományban az emberek jelentős része még mindig középkori körülmények között éldegél. Egy-egy nő eltűnése nem kelt különösebben nagy figyelmet. Ebben az esetben az is akadályozta a bűntény-sorozat felderítését, hogy hasfelmetsző Jack piros ruhás lányokat választott ki áldozatnak. A piros az ünnep színe Kínában. Az ünneplőbe öltözött lányok és asszonyok nem a szülőföldjükön váltak áldozattá, hanem valamilyen ünnepség helyszínén.

Régebben a rendőrség szinte kizárólag a politikai ügyekben nyomozott komolyan. Csak mostanában alakult ki az a szemlélet, hogy a rendőrség feladata a lakosság megóvása a bűnözőktől és főként a gyilkosoktól. A jogrend viszont már működik Kínában: Hasfelmetsző Jack a Legfelső Bíróságig vitte ügyét, és csak annak ítélete alapján végezték ki Kínában. Régebben helyben gyorsan meghozták az ítéletet és annak alapján a falu főterén fejbe lőtték a gyilkosokat, akikről aztán néha kiderült: nem is ők voltak a tettesek! Hasfelmetsző Jack esetében alapos vizsgálat folyt: bár valószínűleg több nőt is megölt, de csak 11 esetet tudtak rábizonyítani. Régebben az ilyen kínos ügyeket nem közölte a sajtó, mondván: szocialista államban ilyesmi nem fordulhat elő. Most viszont a fiatal kommunisták lapja riportban számolt be arról, hogy egy Hasfelmetsző Jack garázdálkodott Kína elmaradott tartományában, Kanszuban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez