Gabon – egy puccs vége?

Fiatal tisztek egy csoportja hajnalban bejelentette, hogy átvette a hatalmat az olajban gazdag nyugat-afrikai országban. Estére már arról szólnak a hírek, hogy a puccs kudarcba fulladt.

Gabonban a Bongo család több mint ötven éve került hatalomra. A francia gyarmatosítók bizalmát élvező Omar Bongo stabil diktatúrát épített ki, melyet azután fia örökölt 2009-ben. Ali Bongo azonban nem rendelkezett apja politikai tehetségével, 2016-ban már csak csalással tudta megnyerni a választásokat.

Tavaly stroke-ot kapott a diktátor, akit Marokkóban kezelnek. Hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. Azután újévkor televíziós nyilatkozatot tett. “Szánalmas látványt nyújtott” – mondta a fiatal tisztek mozgalmának vezére, aki bejelentette: demokratikus Gabont akar.

A hajnali katonai puccs egyes megfigyelők szerint feltehetően élvezte az Egyesült Államok támogatását. Trump elnök pár napja amerikai katonákat küldött Gabonba. Hivatalosan azért, hogy a Kongóban uralkodó zűrzavaros helyzetben védelmezzék az amerikai állampolgárokat. Valójában az amerikaiak előre tudhattak a puccsról.

Korábban Gabon Franciaország vadászterülete volt, de a kapcsolat meggyengült azóta, hogy Párizsban hoztak egy törvényt, mely a külföldön megszerzett vagyont is vizsgálhatóvá teszi. A Bongo család franciaországi vagyona után is érdeklődtek és ez lehűtötte a lelkesedést a francia kapcsolat iránt. Eddig Párizsban dőlt el Gabon jövője, melyről most inkább már Washingtonban határoznak. Az USA-ban tartanak az erősödő kínai befolyástól Afrikában, ezért erős nyugatbarát rendszereket akarnak, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy a szóban forgó állam elitje miféle  diktatúrát gyakorol.

A politikai helyzetet ellenőrzés alatt tartja a kormány – közölte délután a kabinet szóvivője. Az öt lázadót, akik megpróbálták a hatalmat magukhoz ragadni, őrizetbe vették. Egyiküket csak nehezen tudták elfogni, végül egy ágy alól halászták ki – írja Radio France Internationale honlapja.

Az állami televízió is újra a kormányerők kezében van, az épülettömböt csendőrök vigyázzák a fővárosban, Libreville-ben. Ahol a kormányszóvivő szerint mostanra teljes a nyugalom.

Gabon a legtöbb afrikai országénál sokkal nyugodtabb múltat tudhat maga mögött. Mióta 1960-ban függetlenné vált Franciaországtól, mindössze három államfője volt – igaz, ebből kettő a Bongo családból. Omar Bongo, a második elnök csaknem négy évtizeden keresztül kormányozta vaskézzel Gabont, amely fontos kőolaj-termelő ország. A Világbank szerint 1,8 milliós népességének harmada mégis szegénységben él – a  várható élettartam mindössze 62 év, a fiatalok 35 százaléka munkanélküli.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez