Minden cent számít a kazah-ukrán kooperációban

A Nazarbajev- Porosenko találkozó nem mellékesen az utóbbi időben megroggyant gazdasági kapcsolatok mielőbbi helyreállításáról és új területek bekapcsolásáról is szólt.

Aggódva figyelik Kazahsztánban is a szomszédos Oroszországban kialakuló, növekvő gazdasági bajokat – fogalmazták meg Nurszultan Nazarbajev kazah elnök kijevi látogatásán elhangzottakat. A találkozónak értelemszerűen alapvetően politikai tartalma volt – kivált, hogy Nazarbajev másnap már Moszkvába készült Vlagyimir Putyinnal való találkozójára és az Eurázsiai Gazdasági Unió, valamint a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet megbeszéléseire -, mégsem mellőzték a felek a gazdasági témák részletezését. Így közös projektek elindítását vitatták meg, a mezőgazdaságot, az innovatív technológiákat és a megújuló energia hasznosítását – e területeken közös vállalatok felállítását – „nevesítették” is. A két ország közötti kereskedelmet – leszámítva a legutóbbi időszakot – a 4 milliárd dolláros forgalom jellemzi, illetve az, hogy a mérték könnyen bővíthető a most megkötött energetikai, gépipari, repülőgép-ipari, katonai és műszaki megállapodások nyomán.  (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez