Ki nyerte a választást Kongóban? – videó

A hatalmas területű államban a gyarmati uralom vége óta mindig diktatúra uralkodott, de most először olyan választást tartottak, ahol nem a hivatalos jelölt nyert.

Olyannyira nem, hogy a távozó Joseph Kabila elnök hivatalos utódjelöltje csak a harmadik helyen végzett. Semmi esélye sincs a hatalom átvételére, hacsak ebben valamiféle “rendkívüli esemény” nem játszik szerepet.

A két ellenzéki jelölt közül a választási bizottság Felix Tshisekedit hozta ki győztesnek, de ezt vetélytársa, Martin Fayulu csalásnak nevezte. Döntő fontosságú lehet a Kongói Demokratikus Köztársaságban igen tekintélyes római katolikus egyház állásfoglalása. Hivatalosan a klérus nem foglalt ugyan állást, de mindenki úgy tudja, hogy Martin Fayulut támogatja.

A zűrzavaros helyzetben Franciaország külügyminisztere úgy nyilatkozott, hogy a választási eredmények nem biztos, hogy megfelelnek a választók akaratának. Fekete Afrikában igen ritka a tiszta választás, de a Kongói Demokratikus Köztársaságban már az is nagy szó, hogy olyan választásokat rendeztek, ahol nem a diktátor-elnök volt az egyetlen esélyes jelölt. Most is hatalmas pénzeket fektettek be a hivatalos jelölt kampányába, de hiába. A rendszer igen népszerűtlen, mert semmit sem tett azért, hogy megszűnjön a lakosság többségének nyomora, miközben az elnök és csapata mindent lenyúlt, amihez csak hozzáfért Kongóban.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez