Namíbia oroszlánjai már fókákra és madarakra vadásznak

Az élelemhiány kényszerítette rá a ragadozókat, hogy új források után nézzenek.

Namíbia sivatagi oroszlánjai ínséges időket élnek, hiszen eredeti élőhelyükön szűkében vannak a prédának. A Namíb-sivatag kietlen pusztaságában élő ragadozóknak új élelemforrás után kellett nézniük a túléléshez, a kényszer pedig egészen a Csontváz-partig űzte őket, ahol rászoktak a tengeri állatok fogyasztására. Fókák, flamingók, kormoránok lettek az új eleségeik. A diétaváltással az oroszlánok között egyetlenként mondható el róluk, hogy tengeri élőlényekkel táplálkoznak, korábbi zsákmányaik, a nyársas antilopok és a struccok helyett.

000namib

Erről egy most készült tanulmányban számolnak be a kutatók, a jelenség azonban nem új keletű. Már 1985-ben rögzítették, hogy egy oroszlán egy pilótabálna tetemét fogyasztotta, ezt követően pedig következtek a fókák és a tengeri madarak. A kutatók szerint a többi élőlényre is kiterjedhet a menüjük, ha felfedezik maguknak a rákokat, teknősöket és kagylókat.

(Visited 8 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez