Ő volt a világ első fekete pilótanője

Bessie Coleman eltökélten vágyott a sikerre. De két dolog ellene játszott: a neme és a bőrszíne.

Pontosan 127 évvel ezelőtt, 1892 telén született Texasban. Akkor ragadta el a képzeletét a repülés, amikor az első világháborúból hazatért katonákat hallotta mesélni. De miután fekete volt és még nő is, nehéz volt akár iskolát, akár oktatót találnia, akitől tanulhatott volna.

Európába ment hát – pontosabban Franciaországba. Ott is ő volt az egyetlen fekete diák. Manikűrösként megkeresett és félretett pénzéből egy afroamerikai üzletember, Jesse Binga támogatásával be is fejezte az iskolát és sikeresen levizsgázott. 1921 júniusában megkapta a Fédération Aéronautique Internationale nemzetközi pilótaengedélyét. Így ő lett minden idők első fekete amerikai polgára (legyen az férfi vagy nő), aki ilyen jogosítványhoz jutott. De közben megrázó élményt is szerzett: látta az egyik társát meghalni gyakorlás közben.

Amikor hét hónap tanulás után hazatért Amerikába, a híre már előtte járt. Az afro-amerikai sajtó melegen ünnepelte a teljesítményét. Úgy döntött, meglovagolja a sikert: műrepülőként bemutatókat tart. De ehhez tovább kellett képeznie magát. Visszatért hát Európába, leckéket vett Németországban, Hollandiában és Franciaországban is. Újonnan megszerzett tudásával 1922-ben  egyszemélyes akrobatikus repülő- és ejtőernyős show-kat szervezett, végigturnézta az Államokat.

coleman

Közben előadásokat tartott a repülésről – főként feketéknek, akik keveset tudtak erről. Ekkor már csak Bess királynőként emlegették. Saját pilótaiskolája megnyitására készült, amikor 1926 április 30-án balesetet szenvedett egy floridai gyakorlórepülésen. 34 éves volt. Szerelője, aki egyben az ügynöke is volt, vele együtt halt meg. A korabeli hírek arról szóltak, hogy előző tulajdonosa nem tartotta rendesen karban a lezuhant gépet.

Bessie Colemannak rövid élet és kurta repülőkarrier jutott, viszont híre és hatása még ma is él. Sok fiatal afro-amerikai nő és férfi választotta az ő hatására a repülést. Chicagói sírjára még most is virágok hullanak halála évfordulóján a tiszteletére levegőbe emelkedett gépekből.

Forrás, fotó: face2faceafrica

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez