Kitüntették az antiszemitizmus ellen harcolókat Franciaországban

Az Ilan Halimi-díjat 15 ember kapta meg most, mindannyian azért, mert a fajgyűlölet és az antiszemitizmus ellen szemben aktívan felléptek Franciaországban. Bokszoló vagyok, most mélyütést kaptam, de folytatom a harcot az antiszemitizmus ellen – jelentette ki Edouard Philippe miniszterelnök.

Arra célzott, hogy Ilan Halimi emlékét épp most gyalázták meg Franciaországban. A díjátadón megjelent Ilan Halimi édesanyja, Ruth Halimi is, aki kérte a kormányt, hogy tegyen meg mindent az antiszemitizmus terjedésének a megakadályozására.

74%-kal nőtt az antiszemita akciók száma Franciaországban 

Ezt Castaner belügyminiszter közölte abból az alkalomból, hogy ismeretlen tettesek megrongáltak egy emlékművet, melyet a zsidó fiatalember szörnyű halálának tiszteletére emeltek Párizs környékén. A zsidó fiatalembert muzulmán fiatalok elrabolták és fogva tartották 2006-ban. Azt hitték, hogy a családja gazdag, ezért váltságdíjat követeltek érte. Miután nem kaptak semmit,  halálra kínozták majd kidobták az utcára. Az emlékművet azon a helyen emelték, ahol a haldokló fiatalember testét megtalálták. Ezt rongálták most meg Franciaországban.

A belügyminiszter azonnal a helyszínre sietett, hogy személyesen ítélje el az antiszemita akciót. Rövid beszédében Castaner elmondta: két éven át csökkentek az antiszemita akciók Franciaországban, de tavaly ugrásszerű volt a növekedés: 74%!

Különösen aggasztó egyes sárga mellényesek antiszemitizmusa 

Franciaországban ma valamennyi párt elítéli az antiszemitizmust. A szélsőjobb, amely korábban hajlott az antiszemitizmusra, ma a gyűlöletet a muzulmánokra irányítja. A sárga mellényes mozgalom, melyet elsősorban a szociális elégedetlenség mozgat, hajlik arra, hogy a zsidókat tegye felelőssé a globális kapitalizmus hátrányos hatásaiért. Ezért megjelentek olyan feliratok mint hogy
Macron – pute à juif, vagyis zsidóbérenc, szó szerint a zsidók kurvája.

A köztársasági elnök liberális reformokat akar végrehajtani, hogy ezekkel versenyképesebbé tegye Franciaországot. A sárga mellényesek ez ellen tiltakoznak minden hétvégén. A mostani volt a 13.  ilyen hétvége.

Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége 

A francia belügy szerint az antiszemitizmusnak két fő forrása van. Az egyik a hagyományos antiszemitizmus, mely a sárga mellényesek között jelentkezik. Ez a kedvezőtlen gazdasági változásokért a zsidókat okolja. A másik a muzulmán antiszemitizmus, mely különösen felerősödött a nagy iszlamista merényletek óta. Brüsszelben most tartják annak a francia dzsihádharcosnak a perét, aki a Zsidó Múzeum körül kezdett el lövöldözni: négy embert meggyilkolt és sokat megsebesített.

Izraelben a Netanjahu kormány kivándorlásra biztatja a zsidókat Franciaországból. A francia kormány ezt elutasítja, mondván: megvédjük zsidó polgárainkat! A zsidó intézmények jó részét a rendőrség állandóan védelmezi, hogy így előzze meg az antiszemita akciókat Franciaországban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez