Ferenc pápa a közel-keleti keresztények brutális üldözéséről

A keresztényeket és más vallási kisebbséget brutális üldözés sújtja Irakban és Szíriában!- hangsúlyozta urbi et orbi áldásában a katolikus egyházfő a Szent Péter téren Rómában.

Ferenc pápa a szokásához híven nem bírálta a Kalifátust, de olyan terrorista szervezetekről beszélt, melyek az emberhez méltatlan módszereket alkalmaznak a kisebbségekkel szemben. A több mint egymilliárd katolikus vallási vezetője hétfőn levelet intézett az Irakban és Szíriában élő keresztényekhez illetve azokhoz, akik onnan elmenekültek az üldözés miatt. A Kalifátus csakis a szunnita muzulmánokat ismeri el teljes jogú embereknek, a többiek “hitetlenek”. Ezért vallási adót kell fizetniük, illetve át kell térniük a muzulmán vallásra. A kisebbségekhez tartozó lányokat és asszonyokat sokszor arra kényszerítik, hogy nőül menjenek olyan dzsihád harcosokhoz, akik családjuk férfi tagjait megölték. Sok nőt kivégeztek amiatt a Kalifátusban, mert nem vállalta a kényszerházasságot.
Ferenc pápa beszélt a palesztinokról is. Megemlítette, hogy azon a földön is igen nehéz a keresztények sorsa, ahol Jézus Krisztus született. Betlehem és környéke valaha keresztény terület volt, de az állandó kivándorlás miatt, ma már hatalmas a muzulmán többség. A pápa említést tett más helyekről is a világban, ahol a karácsony idején sem nyugodt a helyzet: Ukrajna, Nigéria, Dél-Szudán, Kongói DK…
Külön kiemelte a gyerekek sorsát, amely számos háború sújtotta országban különösen rémes: sok afrikai országban őket is besorozzák katonának.
Ferenc pápa nemcsak a keresztény kisebbség, de mindenfajta vallási vagy etnikai kisebbség üldözése ellen foglalt állást. Ennek azért van különös jelentősége Afrikában, mert a Közép-Afrikai Köztársaságban a keresztény többség milíciái gyilkolják a muzulmán kisebbség tagjait, akik tömegesen menekülnek az országból. A főváros katolikus érseke muzulmán menekülteket is befogad, hogy ezzel is mutassa: az egyház elutasítja a vallásháborút és a kisebbségek üldözését. Ferenc pápa nemrég egy francia bíborost küldött Irakba, hogy tényfeltáró munkát végezzen: mi maradt meg az egykor virágzó keresztény közösségből a Tigris és az Eufrátesz vidékén.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez