Lengyel püspöki kar: 382 pap követett el pedofil bűnöket

Tudjuk, hogy ez csak a jéghegy csúcsa – hangsúlyozta sajtóértekezletén a jelentés összeállítója, Adam Zak jezsuita szerzetes. A püspöki kar megbízásából ő foglalkozik a gyermekek ügyeivel a lengyel katolikus egyházban. Wojciech Polak prímás szerint fordulatra van szükség a lengyel katolikus egyházban.

Marek Jendraszewski érsek határozottan elítélte a pedofil bűnöket elkövetett papokat, de hangsúlyozta: meg kell bocsátani azoknak, akik megbánást tanúsítanak!

Egy nemkormányzati szervezet korábban jelentést készített az ügyről, melyet eljuttatott Ferenc pápának is. A Vatikánban nemrég nagy tanácskozást tartottak a katolikus egyház vezetői, melyen azt beszélték meg, hogy milyen álláspontot foglaljanak el ebben a kínos ügyben. A lengyel nemkormányzati jelentés neveket is közöl – ellentétben a katolikus püspöki karral. A jelentésből az is kiderül: 24 olyan érsek és püspök is van a katolikus egyházban, aki eltussolta pedofil papok bűncselekményeit! Ezeknek az érsekeknek és papoknak a nevét is közli a nemkormányzati szervezet jelentése Lengyelországban.

Franciaországban féléves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Philippe Barbarin prímást, mert nem jelentette a hatóságoknak egy pedofil pap bűncselekményeit. Barbarin bíboros felajánlotta lemondását a pápának. Ferenc pápa hétfőn fogadja Franciaország prímását a Vatikánban.

Ausztráliában hatéves börtönbüntetésre ítélték George Pell bíborost, mert megrontott két fiatal fiút évtizedekkel korábban. Pell bíboros nemrég még a Vatikán kincstárnoka volt és Ferenc pápa tanácsadó testületének tagja. Mindkét tisztségét elveszítette, és lehet, hogy börtönbe kell mennie a 77 éves főpapnak.

Németországban is jelentést tett közzé a püspöki kar a pedofil papok ügyéről. Reinhard Marx bíboros, a püspöki kar elnöke hangoztatta: mindenképp fordulatra van szükség a katolikus egyházban. A jelentés 3.677 esetet sorol fel, melyek 1946 és 2014 között történtek meg Németországban. A vatikáni tanácskozást követően egyre több egyház érzi úgy, hogy szembe kell néznie a pedofil ügyekkel, melyek olykor egészen magas rangú főpapokat is érintenek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez