Nem találják ki, hol isszák a legtöbb sört

Namíbiában. Egy főre jutó sörfogyasztásban ez a délnyugat-afrikai ország az első. Egykor német gyarmat volt- talán ez indokolja, hogy messze megelőzi Csehországot vagy épp Németországot e téren.

Nem mindig ott a legnagyobb az egy főre jutó fogyasztás ahol gondolnánk. A sör világ ranglista például így néz ki: 1/ Namíbia és 2/ Gabon vagyis két afrikai állam. Utána következik három európai ország: Románia, Litvánia és Csehország. Vagyis igazi sörnagyhatalom csak egy van az első öt között, és az is csak az ötödik helyen szerénykedik…

Borban már hagyományosabb a sorrend: Portugália, Franciaország, Andorra, Dánia és Horvátország. A tömény szeszes italok sem okoznak igazi meglepetést, mert dominálnak az egykori Szovjetunió államai: Moldova, Grenada, Belarusz, Oroszország és Kazahsztán.

A BBC összeállítása még egy kategóriát közöl: egyéb szeszes italok címen. Itt elsősorban a sorgo-ból előállított alkohol félék szerepelnek. Ez Afrikában sört jelent: ezt isszák Nigériában, Ugandában, Ruandában és Sierra Leoneban. Az első öt között ez a négy afrikai ország szerepel. Egy ázsiai is van közöttük: Dél-Korea. Itt a sorgo-ból pálinkát csinálnak méghozzá méregerőset. Ugyanez a helyzet Kínában is: a sorgo pálinka nemzeti ital. A Moutai Mao elnök kedvence is volt, és a vörös hadsereg nemzeti szimbóluma lett. Egész városok élnek abból Kínában, hogy Moutai pálinkát főznek, melyet a Holdújév alkalmából fogyasztanak a leginkább a Mennyei Birodalomban.

Fotó: Getty images

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez