Buddhista szélsőségesek Mianmarban – célkeresztben egy bártulajdnoos

A rangooni bár tulajdonosának, Philip Blackwoodnak ügye Burmában nem meglepő, hiszen a lakosság nem először néz szembe a buddhista fundamentalizmussal és intoleranciával az elmúlt években. A vád istenkáromlás.

Az új-zélandi állampolgárságú Blackwood (32), az V Gastro Bar tulajdonosa, illetve két másik burmai bártulajdonos ügyének bírósági tárgyalása folytatódik. A három férfi továbbra is ártatlannak tartja magát. A büntető eljárás azért folyik ellenül, mert Buddha képét használták fel a bár reklámanyagán, amin Buddha fejhallgatóval a fején szerepel.

Míg nyugaton kevésbé tulajdonítanak jelentőséget ennek, az olyan országokban, mint Burma és Thaiföld igenis nagy tisztelet övezi a szent szimbólumokat és ábrázolásokat. A Buddha Bar lemezborítók ötlete, melyeken rendszeresen Buddha képeket használnak, nyugaton nagyon népszerűek lettek, és sokan követték a példát. Esetleg ez volt az, amint Blackwoodot is inspirálta, amikor Buddha ábrázolást illesztett a szórólapra. Elmondása szerint azért tette, mert a Buddha hirdetések nagyon népszerűek a nemzetközi divatirányzatokban, és azt hitte, ezzel felkelti az emberek figyelmét.

Miközben azt gondolhatjuk, hogy valóban érzéketlenség lehet egyes országokban ilyen módon használni a szent képeket, arra kevesen gondolnának, hogy komoly börtönbüntetésre számíthatnak az elkövetők. Ez akár négy év is lehet. Ha Blackwood nem volt tisztában a lehetséges következményekkel, a burmai partnereknek kellett volna értesíteni őt a hirdetés megjleenése előtt.

Burmában egyébként továbbra is nő a fundamentalizmus és az intolerancia, ami a radikális vallási szervezetek működésében is megnyilvánul.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez