Spanyolországban fogták el Venezuela ex-kémfőnökét

Hugo Carvajal még nem is oly rég Venezuela katonai hírszerzésének a főnöke volt, ám szakított Nicolas Maduro elnökkel. Átállt ellenfele, Juan Guaido oldalára.

Elmenekült hazájából és Spanyolországba ment, ahova már korábban kimenekítette a családját. Ám ekkor letartóztatták, mert az USA kérte elfogását kábítószer-kereskedés miatt.

Az amerikaiak azzal gyanúsították Venezuela kémfőnökét, hogy Kolumbiában együttműködik a FARC gerillacsoporttal, mely forradalmárként kezdte, de végül drogtermelő és -eladó lett. Az Egyesült Államok most ezen az alapon kéri Hugo Carvajal kiadatását. Ma persze már egyáltalán nem a kábítószer-kereskedelem érdekli Washingtont, hanem az, hogy Nicolas Maduro egykori kémfőnöke sokat tudhat magáról az elnökről. Ezt szeretnék ha elmondaná az Egyesült Államokban, ahol Trump elnök mindent megtesz a baloldali populista rendszer megbuktatása érdekében Venezuelában.

Csakhogy a szökevény kémfőnök egyáltalán nem kíván Amerikába menni! Tiltakozik a kiadatása ellen. Sejti ugyanis, hogy ha ebben az ügyben együttműködik az amerikai hatóságokkal, akkor a jövője meglehetősen bizonytalanná válik szülőföldjén. Ha viszont elutasítja az amerikaiak ajánlatát, akkor lecsukhatják mint kábítószer-kereskedőt. Nem épp vonzó alternatíva. Spanyolország egyelőre nem döntött arról, hogy kiadja-e Venezuela szökevény kémfőnökét az Egyesült Államoknak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez