Csodák csodájára a Notre-Dame nagy orgonája megmenekült

“Egész éjszaka imádkoztam érte és valóban csoda történt, az orgona túlélte a tűzvészt” – nyilatkozta az egyik orgonista a párizsi Le Figarónak. Vincent Dubois elmondta, hogy többféle veszély is fenyegette a nagy orgonát a Notre-Dame-ban, ahol sok kárt tett a tűz, de az orgona megúszta.

Az ólom és az ón, melyből készült, csak 350 Celsius fokon olvad meg és ekkora hőség nem volt a katedrálisban. A másik veszély az volt, hogy a fentről lehulló darabok megsértik az orgonát, de ez sem következett be. Ha tehát sikerül stabilizálni magát az épületet, akkor az orgona a helyén maradhat. Sőt játszani is kell majd rajta a felújítás idején – hangsúlyozza az orgonista, aki elmagyarázta: nagyon fontos, hogy használják az orgonát! Ha ugyanis belepi a por, komoly károkat szenvedhet.

Ha nem sikerül stabilizálni a katedrális szerkezetét, akkor ki kell emelni a nagy orgonát. Ez azonban komoly művelet, sok pénzt igényel. Ezért az orgonisták felhívására a zenészek máris gyűjtést kezdtek Franciaországban, hogy megszerezzék a szükséges pénzt az orgona kiemelésére és áthelyezésére. Vincent Dubois orgonista reménykedik abban, hogy erre nem kerül sor. Ő pedig orgonálhat a felújítási munkálatok idején is a Notre Dame-ban. Macron elnök azt igérte: a Notre Dame öt éven belül újjáépült és szebb lesz mint valaha. A katedrálisban pedig megszólalhat a nagy orgona, mely csodálatos módon túlélte a tűzvészt, amely hatalmas károkat okozott a párizsi Notre Dame-ban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez