Saját készítésű gépen repüli át egy csapat tini hosszában Afrikát

Fokvárosból indultak, a végcél Kairó. Az első szakaszt már sikeresen teljesítették, leszálltak Namíbiában.

A dél-afrikai tizenévesek hat hetesre tervezik a 12 ezer kilométeres utat. A négyüléses Sling 4 gépet összesen húszan szerelték össze. Azt akarják megmutatni Afrikának, hogy semmi sem lehetetlen, ha nagyon akarják – mondta el a BBC-nek a 17 éves pilóta, Megan Werner.

A tinik három hét alatt állították össze a gépet, egy olyan készletből, melyet Dél-Afrikában gyárt egy repülőgépes cég, az Airplane Factory. A megvásárolható változat több ezer alkatrészt tartalmaz, ezekből kell elkészíteni a működő gépet.

_107397976_planebuild3

“Annyira büszke vagyok magamra, el sem tudom hinni, hogy képesek voltunk erre” – mondja a 15 éves Agnes Keamogetswe Seemela. “Ez az én kisbabám, becézgetem, dédelgetem. Olyan szépen repül, a táj pedig lélegzetelállító alattunk”.

Agnes a géptörzs és a vízszintes, illetve függőleges vezérsík összeszerelésében vett részt. Egy kicsit a szárnyak körül is segédkezett. Reméli, hogy ezzel másokat is ösztönözhet. Egy hátrányos helyzetű negyedből indult, a szomszédok el sem hitték neki, hogy lehetséges, amit a társaival tervez. Most viszont nagyon büszkék rá.

A projektet a 17 éves szőke lány, Megan indította útjára, a résztvevőket több mint ezer jelentkezőből választotta ki. Ő az egyik pilóta is. A jogosítványt direkt erre az útra készülve szerezte meg. Nem volt könnyű, mert közben az évközi iskolai vizsgáira is készülnie kellett. Most azonban öt másik tizenéves pilótával váltják egymás a Fokvárostól Kairóig tervezett úton.

Édesapja, aki kereskedelmi pilóta, azt mondja: egy Sling 4-es gép összeszerelése átlagosan 3 ezer munkaórába telik. Ha ez húszfelé oszlik, akkor három hét alatt elvégezhető. A motort és a repülőelektronikát szakértők szerelték be, de magát a gépet a gyerekek maguk csinálták meg.

A csapat első megállója Luderitzben volt, Namíbia déli partjainál. A gép egyhuzamban hat és fél órát tud megtenni, Kairóig még Zimbabwe, Malawi, Tanzánia, Kenya, Etiópia és Eritrea repterein terveznek landolni.

Hazafelé pedig Ugandát, Ruandát, Zambiát és Botswanát ejtenék útba. A tiniket egy másik Sling 4-es kíséri, profi pilótákkal.

Forrás: BBC

Nyitóképünkön Agnes és Megan

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez