1961. december 30.-án született Ben Johnson, akinek nevéhez minden idők talán legnagyobb doppingbotránya kötődik
1988 szeptember 24.-én világcsúccsal nyerte meg a kanadai sprinter a 100 méteres férfi síkfutás olimpiai döntőjét. öröme két napig tartott. Minden idők legmocskosabb döntője, írták az 1988-as szöuli fináléról. A világcsúccsal futamgyőztes Ben Johnson két nappal később szteroiddal bukott meg a doppingvizsgálaton, és lett első számú közellenség, a sport eszményének árulója. Alighanem ez a volt az a doppingügy, ami először rázta meg igazán a világot.
Johnson neve összeforrt a doppinggal, talán csak az országúti kerékpárosok botrányai és Lance Armstrong tudták később feledtetni. A gonosz szerepét rá osztották, nem is alaptalanul, sárgás és véreres szemei miatt is biztos volt benne mindenki, ez a fickó nem készült tisztán. A doppingvizsgálatok ezt igazolták is, de a kétség, amit maga Johnson is igyekezett ébren tartani, örökre megmaradt. Vajon a kanadai mögött befutó Carl Lewis és társai tisztán versenyeztek, vagy egyszerűen csak szerencséjük volt a teszteken? A későbbi évek az utóbbi lehetőséget látszanak igazolni, mert a nyolc közül hat döntősnek volt valamilyen doppingügye. Lewisnak indulnia sem szabadott volna, az amerikai válogatón többféle tiltott anyagot is kimutattak nála, de elkenték az ügyét.
Ben Johnson és Carl Lewis már nyolc éve meccselt egymás ellen, míg eljutottak a szöuli döntőig. A hihetetlenül robbanékony és jól startoló Johnson az első években esélytelen volt a végére begyorsuló Lewisszal szemben, de 1986-tól megcserélődtek a szerepek. Az amerikai örülhetett, ha nagy nehezen sikerült nyernie. A végtelenül magabiztos Johnson nem véletlenül mondta Szöulban: „Mire elsül a startpisztoly, már eldőlt a verseny.”
Ezt be is bizonyította, elképesztő tempóban darálta le a távot, és 9.79-cel minden idők leggyorsabb százasa lett. De hogy nem csak számára voltak ideálisak a körülmények, azt az is jelzi, hogy ez volt az első olyan százas futam, amikor négy sprinter is 10 másodpercen belül ért célba; a második helyen érkező Carl Lewis is egy századdal volt belül a korábbi világcsúcson (9.83).
Johnson az 1932 óta atlétikai olimpiai arany nélkül tengődő Kanada hőse lett, a miniszterelnök azonnal gratulált neki telefonon, a tévék és az újságok is vele voltak tele, és már nemzeti kincsként emlegették. A verseny utáni sajtótájékoztatón nagy mellénnyel még azt nyilatkozta, rekordja ötven vagy száz évet is megélhet. Majd kissé visszavéve hozzátette: „A világcsúcsot ugyan elvehetik, de az aranyérem valami olyasmi, amit nem vehetnek el tőled.” Óriásit tévedett.
A diadalmenete nem egész két napig tartott, mert akkor a vizeletmintájából a szteroidok közé sorolt sztanozololt mutatták ki. A sajtó azonnal megtámadta a szégyent hozó atlétát, a világot sokkolta hír, bár az atléták között nyílt titok volt, hogy tiltott szereket használ. Lewis is biztos volt benne, hogy Johnson furcsa, sárgás szemfehérjéje szteroidra utal. Egy kanadai sportoló pedig arról számolt be, hogy volt olyan honfitársa, aki nem állt vigyázzba a himnusznál, arra hivatkozva, hogy nem akar egy csalót ünnepelni.
A pozitív minta után Johnson is azt tette, amit minden más bukott sportoló. Határozottan tagadta, hogy tudatosan bármilyen illegális szert magához vett volna. Egy évvel később azonban bevallotta, nyolc évig használt doppingszereket edzője javaslatára. Ennyi idő alatt nem kevés rutinra tett szert, mindig tudta, mikor kell abbahagyni a szedésüket, hogy a versenyeken már ne tudják kimutatni nála a szteroidokat.
Több szakértő úgy tartja, nem az volt az olimpia szégyene, hogy Ben Johnson lebukott, hanem az, hogy mennyien megúszták. Egy akkoriban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak dolgozó tisztviselő szerint még húsz olyan atléta volt Szöulban, akinek pozitív lett a mintája, de egyszerűen hagyták futni őket, egy másik szakértő szerint pedig a levett minták 80 százaléka utalt korábbi szteroid használatra.
Johnson kétéves eltiltást kapott Szöul után, de nem adta fel. 1991 elején már fedett pályás versenyeken indult, 1992-ben már újra a kanadai olimpiai válogatott tagja volt, de szöuli idejénél majd egy másodperccel lassabb volt, így esélytelen volt a döntőre. 1993-ban már az ötvenméteres világcsúcsot ostromolta, amikor újra pozitív doppingtesztjéért – ezúttal tesztoszteronnal bukott –megkapta életre szóló eltiltását. Ami aztán egy fogalmazási hiba miatt úgy módosult, hogy Kanadában Johnson versenyezhet, de senki nem állhat ki ellene. Így megtörtént az is, hogy a sprinter egyedül indult egy futamban, csak az óra volt az ellenfele. És a doppingellenőrök is azok maradtak, mert 1999-ben vízhajtóval azért sikerült újra megbuknia.
Ha a sportról nem is, a doppingról mindent tud Johnson, talán ezért is gondolták úgy, hogy nem haszontalan a világ legismertebb csalóját éppen egy doppingellenes kampány élharcosává tenni. Az utóbbi hónapokban ennek él, közben persze nyilatkozik is – például olyan vadakat, hogy meg tudta volna verni Usain Boltot is. Az a mondata azonban, hogy a sportolók a rendszer rabszolgái, nem azt jelzi, hogy komolyan lehetne reménykedni a tiszta sportban. Johnson mindenesetre terjeszti az igét.