Valószínű, hogy megvannak a lezuhant gép roncsai

Az AirAsia vasárnap lezuhant repülőgépének darabjait találták meg a Jávai-tengerben az indonéz kutató egységek. A helyi hatóságok 95%-ig biztosak a dolgukban. A fedélzeten tartózkodó 162 személy minden valószínűség szerint odaveszett.

A gép eltűnésének körülményeiről egyelőre keveset lehet tudni, az okokról pedig gyakorlatilag semmit. A pilóta helyi idő szerint vasárnap  6. 12-kor, ötven perccel a felszállás után, engedélyt kért, hogy eltérjen a szokásos útvonaltól, amit azzal indokolt, hogy ki akarja kerülni a felhőket. 6. 16-kor az indonéz radarok még érzékelték a Surabayából Szingapúrba tartó gépet. Egy perccel később eltűnt a képernyőkről. A kutatást megkönnyítette, hogy a vizsgált, nagyjából 10 ezer tengeri négyzetmérföldnyi területen viszonylag sekély, 50-100 méteres a víz. A keresésben napok óta 30 hajó és 21 repülőgép vett részt a térség számos országából.

Ötödik éve a világ legjobb fapados légitársasága az Air Asia, melynek 13 éves működése során ez az első igazi katasztrófája. A cég, amely a maga nemében a legnagyobb egész Ázsiában, kizárólag Airbus gépeket használ. Főnökét tavaly a francia becsületrenddel tüntették ki. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez