Első kézből a világ első számú élőprodukciós konferenciájáról

Az LDI hosszú ideje az év egyik, ha nem a legkiemelkedőbb szakmai eseménye az élő produkciók területén tevékenykedő szakembereknek, cégeknek. Az egyhetes eseményen előadások, panelbeszélgetések, speciális helyszínek és programok váltogatják egymást – ezekből pedig itt Las Vegasban annyi van, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Zentai István beszámolója.

Jó tíz évvel ezelőtt már vettem részt ezen a nem mindennapi eseményen, így nem kis várakozással indultam útnak, hogy beszámolhassak a színpad-, hang-, fény- és vizuáltechnika, valamint egyéb területek, mint például a lézer fejlődéséről. És arról, hogyan kapcsolódnak mindezek az újabb technológiákhoz, mint a virtuális, illetve kiterjesztett valósághoz, a mesterséges intelligenciához vagy akár az 5G technológia adta lehetőségekhez.

Jő előre elkészítettem az időbeosztásomat, mikor melyik eseményre menjek el, hogy beszámolhassak róla, mivel a szervezők itt is bőségesen adtak válogatni valót a látogatóknak. Elsősorban az új technológiák hatásaira, kapcsolódásaira koncentráltam, és pár előadásra, illetve az élő események látogatására.

Az LDInstitute™ program keretében november 18 – 23 közt, hat napon keresztül egésznapos előadásokat hallgathattak a résztvevők. Akik gyakorló szakemberek voltak főleg, hisz bizonyos előképzettség nélkül nem is érthették meg az adott témát. Színpadi, hang, vetítéstechnikai szakemberek prezentálták a legújabb eszközöket, illetve a hallgatók gyakorlati képzésen vettek részt. Voltak biztonságtechnikai, (színpad, lézer) témájú előadások is. Speciális esemény volt a „Club Design, Club Tour & Venue Tour”. A szerencsések a legmenőbb helyi klubok és rendezvényhelyszínek színfalai mögé nézhettek be.

Az LDIntensives™ programokra a november 19 – 23 közti öt napban került sor. Ennek része volt egyebek mellett az ugyancsak már képzett szakemberek számára megtartott projektmanagement, speciális vetítéstechnikai technológiák, de a legizgalmasabbnak a „Backstage Las Vegas” programok ígérkeztek. Fantasztikus új, illetve felújított rendezvényhelyszínek kulisszatitkaiba tekinthettek be a résztvevők és lehetőségük volt parádés előadásokat is megnézni. A teljesség igénye nélkül: Aerosmith a The Park Theatre-ben vagy a Cirque du Soleil vadonatúj R.U.N előadása.

Az LiveXperience szimpózium november 20-án, külső helyszínen, az MGM Grandban volt és nem a Las Vegas Convention Centerben. (LVCC). Az egész napos eseményen egyebek mellett téma volt a tapasztalati (élmény) marketing, amire napjainkban a hagyományos marketing mellet jelentős költségeket fordítanak. Vagy a digitális környezet, mely egyre inkább teret hódít a színpadi térben. Az Esport térhódítása, egy esettanulmány a 2019. évi Fortnite Világkupáról az Arthur Ashe Stadionban, ahol élőben több min 23.000 néző volt jelen és online további 2,3 millió. Délután jött számomra az egyik legizgalmasabb előadás.  Témája: hogyan hat a mesterséges intelligencia erre az iparágra. Egy másik előadás, az élő eseményeken alkalmazható interaktivitásokról és speciális vetítéstechnikai megoldásokról szólt. Ugyancsak izgalmas prezentáció vizsgálta meg a virtuális valóság (VR), a kiterjesztett valóság (AR) és a kevert valóság (XR) alkalmazásának lehetőségeit és hatásait az élő rendezvényekre.

Az LDInnovation™ konferencia november 21 -23 közt volt. A három nap alatt 9 témakört öleltek fel az események, szigorúan szakmai hallgatóságra fókuszálva. A programozás művészete a világítástechnikai szakembereknek szólt. De nekik szólt az a szekció is, ahol a világítás tervezéséről és különféle tippekről folyt eszmecsere. A Festival@LDI2019 az egyre jelentősebb fesztiválpiacot járta körül. A műszaki igazgatóknak szóló panel az élő rendezvények kapcsán adódó feladatokról szólt. Külön szekció volt a projektmanagerek és riggesek tevékenységéről, új lehetőségeiről, felelősségéről. Természetesen a hangtechnika területén tevékenykedő szakemberekhez is szólt egy szekció, akárcsak a vetítés és vizuáltechnikai terület specialistáihoz és látványtervezőkhöz. Teljesen új témát nyitott az LDI történetében a mesterséges intelligencia, virtuális, kiterjesztett és kevert valóság kérdéskörét körbejáró szekció. Végül, de nem utolsósorban az élő eseményekről közvetítést adó szakemberek sem maradtak szekció nélkül. A „Life for Broadcast” témakör nekik szólt.

AZ LDI kiállítást november 22 – 24 közt tartották. Aki a három nap alatt végig tudta látogatni figyelmesen a több mint 350 kiállítót, annak gratulálok. A kiállítás összesen 19 órán át volt nyitva. Ha csak 3 percet számolok egy kiállítóra, már az is 17,5 óra és maradt napi 30 percem egyebekre, mint például kicsit leülni, enni stb.… Nekem nem sikerült, így csak a számomra legérdekesebbekről szólok. Hangtechnika: a legnagyobb márkák mellett pár új is jelen volt, de igazán újszerű megoldással nem találkoztam. Fénytechnika: egyre nagyobb teljesítményű és egyre kreatívabb termékek jelennek meg a piacon. Vizuál- és vetítéstechnika: itt dominálnak a kínai gyártmányú LED-falak, és egyre jobb minőségben. Egyre komplettebb és kifinomultabb vezérléstechnikai megoldások jellemzik mindhárom szektort. A speciális effekt területén volt néhány lézeres cég és konfettiszóró, de igazán nem ezek a cégek domináltak. Említésre méltó még az a cég, amely technikát kölcsönző cégeknek kínált teljesen komplett és nagyon felhasználóbarát megoldást.

Nem lenne teljes a beszámolóm, ha nem említenék meg néhány speciális eseményt. A kiállítás mindhárom napja a „New Technology Breakfasts” programmal nyitott, ahol a világítás és vetítést, a hang, színpad és riggelés, valamint a speciális effektek és lézer területeken tevékenykedő cégek mutatták be legújabb termékeiket és hívták standjukra a látogatókat. A „LDI 5K Fun Run” mely tulajdonképp egy adománygyűjtő esemény a szakma súlyosan sérült vagy beteg tagjai számára. Napjaink másik komoly kérdésével foglakozott az „Az éghajlatváltozás valósága: A fenntarthatóság lehetősége az élő események során” panelbeszélgetés. Az Intel drónbemutatója varázslatos látványt nyújtott. Az „LDI portfólió és honlap-felülvizsgálat” ezúttal a világítás és vetítés területén tevékenykedő fiatal szakembereknek szólt. A szakma nagyjai segítették őket jobb porfólió és weboldal készítésében. Az iparág sokszínűségét és befogadó képességét taglalta a „Shaking Things Up: The Case For Diversity In Live Events” szekció.

Az LDI díjátadó ceremónián a legjobb kis stand, legjobb nagy stand, legjobb termékbemutató, legkreatívabb fény és napjaink divatos témája: fenntarthatóság kategóriákban osztottak ki díjakat. A Knight of Illumination Awards (KOI) gálán három fő kategóriában összesen 19 díj talált gazdára. A legjobb termékeket díjazták a „LDI Booth Awards” ceremónián. Megindító, hogy az idén második alkalommal „Sunday Sensory Stroll” címen az autizmus által érintett családoknak tartottak túrát a kiállítás területén, speciális fény, videó, illetve interaktív megjelenítést nyújtó standok megtekintésével. Végezetül az egész napos konferencián, workshopon, kiállításon és egyéb eseményeken megfáradt résztvevők a „LDI After Dark” program keretében szórakozhattak Las Vegas exkluzív klubjaiban VIP-vendégként, ha magukkal vitték az LDI passzt.

indulhattam.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez