A birka elkészült a sállal

Japánban nagy hagyományuk van a képeslapoknak, melyeket újévi jókívánságokkal küldenek el rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak az év ezen időszakában. Vannak olyanok, akik több százat is postáznak az év utolsó napján. Ezeken mindig a jó szerencse és a siker szimbólumait tüntetik fel, amelyek között fontos motívum a japán naptár szerinti állatövi jegy is.

2015 Japánban a juh éve lesz, ami a harmóniát, és a szelídséget jelképezi. Ennek apropóján a japán posta már 12 évvel ezelőtt elindított egy bélyegsorozatot, melyen egy birka egy sálat köt éppen, és ezzel évről évre egyre jobban halad a képek tanúsága szerint. A sál a juh éve alkalmából „elkészült”, és a bélyeg illusztrációján látható a szorgos birka, ahogy büszkén viseli az elkészült művet. Így január 1-jén több millióan fogják a fontos szimbólummal díszítve kézhez kapni újévi üdvözlőlapjaikat, ami a postaszolgálattól is komoly erőfeszítéseket igényel majd. Arról egyelőre nincs hír, hogy 2027-ig milyen ruhadarab elkészítése lesz látható a bélyegeken.

A japán hagyományok szerint újév napja nagyon fontos szerepet tölt be az emberek életében. Ez számít az év legfontosabb napjának, míg az azt megelőző éjszakának szintén kiemelt szerepe van. Ekkor nem sokkal éjfél előtt az emberek a szokás szerint tradicionális tésztaféléket fogyasztanak, melyekből nagy mennyiségben, előre is készítenek, ugyanis úgy tartják: ha valaki az új év első három napján főz, az szerencsétlenséget hoz rá. Az esztendő utolsó napján az új év mellett annak istenét, Toshigamit is köszöntik.

Fotó: wikimedia

(Visited 54 times, 5 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez