A kolosszális deficit törvénybe foglaltatott Algériában

Az algériai elnök aláírta a 47 milliárd eurós hiányt előirányzó 2015-ös költségvetési törvényt.

 

Algéria a fél éve zajló olajár zuhanás egyik nagy vesztese. Bár tartalékai gázból és olajból egyaránt hatalmasak, külkereskedelmi bevételei 95 százalékban az olaj és a gáz eladásából származnak. Mindnet összevetve, az állami bevételek hatvan százalékának a forrását jelentik a szénhidrogének. Algéria tett és tesz is lépéseket gazdasága diverzifikálására, de az olaj és a gáz még mindig meghatározó az államháztartás pillanatnyi helyzetére nézve. Bouteflika elnök aláírta a 2015-ös év költségvetési törvényét, amely, finoman fogalmazva, nem éppen kedvező tendenciákkal számol. A terv szerint a bevétel 46,85 milliárd euró lesz, a kiadás viszont 88,58 milliárd. A különbség, vagyis a deficit meghaladja a 41 milliárd eurót, tehát a bruttó hazai termék 20 százalékát.

Igaz: a törvény még a mai viszonyok között is nagyon pesszimistán kalkulált, 37 dolláros hordónkénti olajárral számol. Vagy nagyon óvatosak az algériai kormánytisztviselők, vagy tudnak valamit, vagy elírta az összeget az AFP hírügynökség. De valójában mindegy is, hiszen az év elején elfogadott költségvetési terveket, mindenütt a világon, tucatszor írják át, még nyugodtabb években is. Ami viszont most politikai és gazdasági szempontból Algériában a lényeg: a kormány nem csökkenti, sőt növeli a viszonylagos politikai stabilitást garantáló szociális támogatások, juttatások összegét, majdnem 16 százalékkal. Mindezt a korábbi, jobb évekből felhalmozott valutatartalék terhére. Ebből Algéria, ügyes kormányzással és racionális gazdaságpolitikával tompítani tudja az olajárzuhanás hatásait. De az észak-afrikai ország számára ma nem az olajár, hanem a belpolitikai bizonytalanság, az elnök megrendült egészségi állapota és a váltásra készülő hatalmi klánok közötti ellentétek jelentik a legfőbb veszélyt. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez