Vannak, akik sportot űznek a dzsihadisták megöléséből

Egy vezető dzsihadista parancsnok lefejezett holtestére bukkantak Szíriában. Azelőtt még soha nem fejeztek le vezető pozícióban lévő fegyverest a dzsihadisták közül, s az elkövető vagy csoport személye számos kérdést vet fel.

Az egyiptomi származású férfit csak úgy ismerték a helyiek, mint a rettegett al-Hiszbáh helyettes emírjét,aki a „kalifátus” egyik rendőri egységét vezette az északkeleti Deir-ez-Zór tartományban. A szíriai emberi jogi szervezet (OSDH) jelentése szerint az al-Hiszbáh (Szolgálat) nevű, hivatalosan a „kalifátus” vallásrendőrségeként funkcionáló szervezet, egyik vezető dzsihadistáját nemcsak lefejezték, hanem meg is kínozták. A levágott fej szájába egy cigarettát nyomtak, ezzel utalva arra, hogy az ISIS nemrég betiltotta a dohányzást az utcákon, hivatkozva arra, hogy a dohányzók transzba kerülnek cigarettázás közben, s ezzel lázadnak Allah ellen. Ezenfelül a holtestre még egy feliratot is felfestettek: „Ez itt a gonosz, sejk”.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet tagjait támadások érik az általuk megszállt területeken, főleg a Deir-ez-Zór tartományban. Egyelőre még nem tudni, hogy ezeket a támadásokat a helyi elégedetlenkedők egy csoportja, vagy esetleg beszivárgott különleges szíriai és iraki egységek hajtják végre, de mindenesetre hatásos módszer a dzsihadisták demoralizálására.

Támadás meglehetősen „pozitív” visszhangra lelt a helyiek körében. A régióban ugyanis egyre több törzsnek lesz elege a terrorista szervezetből és egyre több település lázad fel az Iszlám Állam ellen. Al-Abid falu lakosai például elüldözték a dzsihadistákat, miután az ISIS fegyveresei elraboltak húsz falusit. Ez a lázadás aztán továbbterjedt Abu-Kamalba és Al-Majadinbe is. Ezenfelül nem ritka, hogy “sportot űznek” a dzsihadisták meggyilkolásából is. Nemrég két terroristával végeztek majdnem ugyanabban a tartományban, akiket a körforgalomban többször megpróbált elgázolni az egyik helyi sofőr. Egy másik dzsihadista pedig akkor sérült meg súlyosan, amikor egy motoros,kezében egy kiálló fémrúddal,elütötte őt.

 A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez