Komoly csapást mértek az al Shababra Puntföldön

A puntföldi biztonsági erők legalább 50 al Shabab lázadóval végeztek Északkelet-Szomáliában.

A garowei vezetés jelezte, hogy átfogó offenzívát indítottak a radikális iszlamisták ellen, hogy felszámolják rejtekhelyeiket Puntföldön. A hadműveleteket a Galgala hegységben hajtották végre. Abdiwali Mohamed Ali Puntföld elnöke azt mondta, hogy csapataik sikerrel jártak és sikerült „megtisztítani” a hegyvidékes terület nagy részét a lázadóktól. A harcok során legalább 50 al Shabab fegyveressel végzetek a puntföldi biztonsági erők és legalább ugyanennyit sikerült megsebesíteniük és elfogniuk – mondta az elnök. Az fogságba esett lázadók között van Mukhtar Abdinr Ahmed is, aki az al Shabab egyik magas rangú parancsnoka. Az offenzívában a puntföldi biztonsági erők öt embert veszítettek.

Puntföld Szomália észak régiójában található, amely a polgárháború kirobbanása után Szomálifölddel egy időben kikiáltotta saját függetlenségét. Az ország neve az ókori Puntot idézi, amely – talán – ezen a vidéken volt, ahová Hatsepsztu egyiptomi királynő küldött  expedíciót úgy háromezer-ötszáz éve. Ellentétben azonban a hargeysai vezetéssel Puntföld kormánya hajlandó lenne valamiféle államszövetségben maradni  Szomáliával, feltéve, hogy Szomáliának van olyan kormánya, amelyik tartós békét és biztonságot garantál. Ilyen azonban az elmúlt több, mint 20 éveben nem  volt.  Egyetlen egy ország és nemzetközi szervezet sem ismerte el Puntföld önállóságát, annak ellenére, a gyakorlatban az ország önállóan működik, az állami lét összes ismérvét garantálja – van területe, lakossága, szuverenitását képes megvédeni. . Puntföld ugyanis  saját kormánnyal, elnökkel, fegyveres erővel és fővárossal rendelkezik. Rendszeres időközönként tartanak választásokat is, amelyeket többé-kevésbé demokratikus úton bonyolítanak le.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez