Fog és műanyag a gyorskajában

A japán McDonald’s hivatalosan is bocsánatot kért, miután a gyorsétteremlánc termékeiben fogat, illetve műanyagot találtak. A McDonald’s Corp. tisztviselői mélyen meghajoltak, de azt is kihangsúlyozták, hogy az országban egyaránt vannak, akik szeretik, és akik gyűlölik a gyorséttermet.

Bizonyos esetekben már előfordultak bizonyos problémák a gyorsétteremláncokkal, ilyen volt például a burgonya, illetve a munkaerőhiány az Egyesült Államok egy részén. Az elmúlt évben Kínában, Japánban és más ázsiai országokban tört ki a botrány, miután kiderült, hogy lejárt húst vitt az éttermekbe a kínai beszállító.

Nemrégiben pedig az történt, hogy egy gyermek szája megsérült, egy a fagylaltban talált műanyagdarab miatt. A McDonald’s szerint a darabka véletlenül esett a fagylaltba.  Egy másik esetben egy ügyfél, aki Big Mac Menüt vásárolt tavaly augusztusban, egy fogat talált a krumpli közt. A McDonald’s  szerint egyik alkalmazott foga sem esett ki, vagy hiányzott, és annak sem voltak jelei, hogy a fog a krumplival együtt sült volna. Jelenleg még vizsgálják, hogy a műanyag, és a fog hogyan került az ételbe.

Az a célunk, hogy egyetlen ilyen eset se történjen meg”- mondta Takehiko Aoki, a gyorsétteremlánc egyik vezetője. „Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy kiküszöböljük a hibákat, egytől egyig.”

Aoki nem értett egyet azzal, hogy ilyen esetekben átfogó minőség-ellenőrzési vizsgálatokat kéne végezni, szerinte ezek ugyanis „kivételes” esetek. Azt elismerte, hogy voltak más esetek, mint például fém egy palacsintában, vagy műanyag egy McMuffin-ban, de elutasította, hogy az eseteknek köze lenne egymáshoz. Azt mondta: lehetséges hogy kívülállók tettek fogat és egyéb dolgokat az ételbe.

A McDonald’s Japánban is igen népszerű, ahol különösen odafigyelnek az ételek és a kiszolgálás minőségére. Több mint 3 ezer étterem van a szigetországban. A gyorséttermek túlélték a kerge marha kór keltette félelmet, és az általános egészségügyei pánikot, a magas kalóriatartalom kapcsán, valamint a burgonyahiányt is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez