Az ebola híre is komoly csapás Gambiának

A veszélyes afrikai kórság ugyan nem lépte át Gambia országhatárait, de így sem zavartatta magát: sikerrel riasztotta el a főként brit nyaralókat.

Az aktuális turistaszezon kezdetekor még állásban lévő gambiaiak közül elég sokan nem gondolhatták, hogy potyára vették fel őket munkahelyükre: a vendégek hiánya miatt rájuk sem volt szükség. A szokásos keresetek nélkül záruló csonka nyár idegenforgalmi malőrjéért annak ellenére is az ebolát hibáztatják, hogy Gambia megúszta a járványt. A vírus elriasztotta a térségbe készülő nyaralók igen nagy részét. Időközben már országos üzleti adatokra is átszámolták a betegség valóban láthatatlan támadását: a szállodák a korábbi években rendszeresen 80-95 százalékos kihasználtsággal működtek, az ebola évében azonban 30 százalékkal. Gambia számára a turizmus a talán legfőbb bevételi forrás, vendégeik 60 százalékát az Egyesült Királyságból fogadták. Több mint 20 ezer gambiait foglalkoztat az idegenforgalom normális körülmények között októbertől márciusig a turistaszezonban, leginkább a fürdőhelyet, napozási lehetőséget kínáló „aranyparton”. A szállodákat, vendéglátóhelyeket ellátó, kiszolgáló mezőgazdaság sem kap megrendelést, a baj az ország belsejében is súlyosbodik. Már az ENSZ is rendelkezik saját kalkulációval, Ade Mamonyane Lekoetje asszony, a szervezet helyi koordinátora szerint a jelenlegi szezonban nagyon jó esetben is csupán 70 ezer turistával lehet megvonni a mérleget, azaz az idegenforgalom teljesítménye 60 százalékkal lesz kisebb.  (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez