Választási sokk Srí Lankán

Elismerte vereségét és távozott az elnöki palotából Rajapaksa államfő, aki meghatározó szerepet játszott a 15 milliós ország életében. Ő írta ki az előrehozott választásokat, melyek a bukásához vezettek. Utóda az egykori egészségügyi miniszter lesz.

Sirisena, az új elnök pénteken teszi le az esküt, és ezzel véget ér egy korszak Srí Lanka életében. Rajapaksa ugyanis minden szálat a kezében tartott, mindent irányítani akart: rokonai, barátai és üzletfelei ültek minden fontos poszton. Sokan úgy vélik: ez okozta bukását is, hiszen az egész rendszert átfogó korrupció közbeszéd tárgya volt Srí Lankán. Érezte ezt az elnök is, ezért előrehozta a választást, holott még lett volna rá két éve. Senki sem mert ellene elindulni, de az utolsó percben jelentkezett az egykori egészségügyi miniszter. Őt kevesen ismerik, de az emberek többsége valószínűleg nem is rá, hanem az eddigi elnök ellen szavazott.

51,3%-ot szerzett az ellenzéki jelölt, és csak 46,9-et a diktátori hajlamokkal rendelkező eddigi államfő. Aki csendben távozott a hatalomból, és nem mozgósította a hozzá hű biztonsági szolgálatot, pedig sokan ettől tartottak. 2010-ben még nagy fölénnyel nyert Rajapaksa, akinek nevéhez fűződik a tamil felkelés brutális leverése. A tamil kisebbség autonómiát követelt, sőt vérmesebb tagjai egységes nagy tamil államot akartak, amely magában foglalta volna Tamil Nadu-t, India egyik államát és Sri Lanka északi részét, ahol a tamil kisebbség alkotja a többséget. Ezt a megoldást egyetlen állam sem fogadta el, és Rajapaksa elnöknek sikerült levernie a lázadást – több száz falu felégetésével, és a tamil kisebbség brutális megfélemlítésével.

Most a választásokon a tamil és a muzulmán kisebbség tagjai szinte kizárólag az ellenzék jelöltjére szavaztak. Akinek nem lesz könnyű dolga, hiszen az ellenzék igen heterogén erőkből áll: a nemzeti kisebbségektől a marxista forradalmi pártokig igen széles a skála. Mindezzel együtt Srí Lanka igen szép gazdasági eredményeket ért el az elmúlt években, és az előrejelzések szerint Indonézia mellett Srí Lanka lehet Ázsia új tigrise – már persze akkor, ha a régi elnök távozása nyomán nem keletkezik polgárháborús helyzet a dél-ázsiai szigetországban, az egykori Ceylon szigetén.

Fotó: Europress/AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez