A legrosszabb ötlet valaha

Ezzel a címmel indított csatornát két új-zélandi srác, Guy Montgomery és Tim Batt, akik úgy döntöttek szép lassan tönkreteszik magukat és megnézik Adam Sandler Nagyfiúk 2 című filmjét – talán már itt is vége lehetne a mondatnak – minden héten egy éven keresztül.

Alapjáraton hamar az őrület határára kerülhet az ember, ha BÁRMILYEN filmmel megcsinálja azt, amit ez a bátor duó, de valószínűleg Adam Sandler még ezt is rosszabbá tudja tenni.
Azt gondolnánk a film 5,4-es értékelésével IMDB-n, hogy még az “összeszorított fogakkal nézhető” kategóriába tartozik, de ilyenkor érdemes ránézni a többi filmértékelő oldalra is. A Rotten Tomatoes-on mindössze 7%-ot sikerült elérnie, a Metacritic-en pedig 19-et. Ehhez pedig adjuk hozzá Adam Sandlert, Kevin Jamest, Chris Rockot és David Spadet. Ha ez még mindig nem lenne elég ahhoz, hogy valamilyen égő tárggyal próbáljuk távol tartani magunktól a DVD-t, akkor íme, itt a film előzetese:

Igen. Egy szarvas lepisilte Sandlert. Akkor most már érthető az 7% és 19%, ugye?
Batt elmondta még korábban a Vice magazinnak, hogy nem kellett sokszor megnézni a filmet ahhoz, hogy eljöjjön az a pont, amikor már képtelen arra figyelni a jelenetekben, ami valóban történik.
“Képtelen vagyok a figyelmemet a valódi cselekményre irányítani. Egy idő után már csak statisztákat nézem, esetleg a különböző termékekre, amik megjelennek a filmben. Még ha tudatosan próbálom magamra erőszakolni, akkor sem vagyok képes azt nézni, ami történik” – mondta el Batt.
A srácokat tényleg nagyon megviselte az egész, ezen a videón látszik, hogy milyen abszurd beszélgetések zajlanak köztük egy-egy megtekintés után. Elmondásuk szerint sokszor hisztérikus nevetésben törnek ki és már nagyon régóta nem igazán értenek semmit a filmmel kapcsolatban.

A filmről való beszélgetéseket iTunes podcastok formájában lehet elérni itt, ez pedig a Facebook profiljuk. Sajnos második évadot nem terveznek, Batt szerint képtelenek lennének rá, így is rengeteg gyűlölet van bennük a film iránt: “Fel akarom gyújtani az egész produkciót, ahogy van.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez