A szén és az arany nyert a harmadik negyedévben

Kolumbiában a sztrájkok, leállások sem akadályozták meg a bányavállalatokat a szénkitermelési sikerekben, a harmadik negyedévben. Nem így a platina, a smaragd szakág, a vasérc bányászatáról nem is beszélve: egyaránt alulteljesítettek.

Latin-Amerika legnagyobb széntermelőjének, Kolumbiának a harmadik negyedévben is sikerült nemcsak 12 százalékkal bővítenie a tüzelőanyag kitermelését, hanem másfél százalékkal megemelnie az exportját is – adta hírül a nemzeti bányászati hivatal legfrissebb statisztikája. Pedig a többletek ezúttal rendhagyó körülmények között keletkeztek: 2014-ben nem volt ritkaság a leállás, a sztrájk. A bányászati hivatal más, felszínre hozott ásványok mennyiségéről is összegzést bocsátott ki. Nikkelből például 17,1 százalékkal termeltek többet, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A vasécr azonban szerényebb statisztikával rendelkezik, a harmadik negyedévben 22 százalékkal lett kevesebb a kitermelt mennyiség, mint egy évvel korábban az akkori harmadik negyedévben. Nem így az aranymérleg: a sárga nemesfém többlete ebben a három hónapban 7,3 százalék volt.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez