Életmentő filmipar Nigériában

Életeket mentenek meg Nigéria filmesei, az évi több ezer „mozijukat” – amíg nézik a terroristák, lázadók – a béke övezi: addig nem lőnek. A milliós „nollywoodi stáb” legfeljebb Indiában talál vetélytársat, Bollywood is szakmányban gyártja a néznivalót.

A szám – egymillió – nem elírás: valóban legalább ennyien dolgoznak a nigériai filmiparban. Egy év végi elemzés szerint más afrikai országban – például Kenyában, Tanzániában – is tesznek ugyan kísérleteket, hogy nyereséges filmes produkciók valósulhassanak meg, de nem járnak eredménnyel. A két sikeres filmes ország változatlanul Nigéria és a „csak” 35 ezer embernek kenyeret adó Dél-Afrika. A nyugat-afrikai országban a mezőgazdaság után már a második legnagyobb munkáltató a filmipar. Változatlanul jól működik a nollywoodi szakma üzleti modellje, mely összpontosít az alacsony költségvetésű filmek helyben való finanszírozására. Ezzel a gyakorlattal jócskán megelőzik a dél-afrikaiak eredményességét, ott azt a modellt alkalmazzák, amely külföldi finanszírozásra és partnerségre alapoz. A legújabb érv Nollywood mellett Nigériában az, hogy – ha csak pár órára is – képes megállítani a háborút. Amíg vetítik a helyi mozik a legveszélyeztetettebb északi országrészben a filmeket, addig beszüntetik a terroristák, lázadók a fegyveres akcióikat, mert beülnek az előadásokra. A nollywoodi termés – az évi 2500 profi és amatőr film – valóban párját ritkítja, csak az indiai Bollywood képes megközelíteni a nyugat-afrikai mennyiséget. A nigériai statisztikai hivatal az ország GDP-jének 1,4 százalékát írja a filmesek javára. Az AFKInsider szerint hamarosan átlépi az ország határait a nollywoodi filmipar, a termésből mind többet akarnak külföldön is értékesíteni. Arra is tesznek kísérletet, hogy az indiai Bollywood társaságában arassanak nemzetközi üzleti sikereket. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez