A Capitolium ellen készült

Az FBI letartóztatott egy férfit Ohióban, mert az Iszlám Állam nevében támadást tervezett Washingtonban a Capitolium ellen. A húszéves Christopher Cornell csőbombákat akart felrobbantani az épület közelében. A férfire azután figyelt fel az FBI, hogy a twitteren a szélsőséges csoport támogatására felszólító üzeneteket tett közzé.

A családja és ismerősei elmondása szerint a férfi még ha hajlamos is volt a fenyegetésekre és a dühös, felháborodott üzenetek küldözésére, soha nem lett volna képes tettekkel is alátámasztani szélsőségességét. Az apja szerint a fia a középiskola után lett „elveszett és kiszolgáltatott”, és ekkor fordult a szélsőséges nézetek felé.
A férfit azután tartóztatták le, hogy lőfegyvert és hatalmas mennyiségű lőszert vásárolt. Az FBI már korábban elkezdte a férfi megfigyelését. Egyik fedett ügynöke szorosabb kapcsolatot is kialakított Christopher Cornell-lel. Kezdetben a twitteren kommunikáltak, majd találkozókra is sor került. Ezeken a találkozókon derült ki, hogy csőbombák felrobbantására készül a Capitoliumnál. A férfi elmondása szerint ellenségként tekint a Capitoliumban dolgozó emberekre, akik véleménye szerint nem a hazájukat szolgálják.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez