Milliárdokat bukik Dél-Szudán az országban dúló háború miatt

A Dél-Szudánban folyó harcok hatásait elemző közgazdászok szerint a kelet-afrikai ország 22,3 milliárd és 28 milliárd dollár közötti összeget veszít, amennyiben a háború nem fejeződik be 5 éven belül.

A héten közzétett jelentést európai, ugandai és dél-szudáni intézetek és think tankek készítették. Kiderül belőle, hogy a kontinens legfiatalabb állama mellett a régió többi országának gazdaságai is tetemes összegektől esnek el a háború miatt. Etiópia, Kenya, Szudán, Tanzánia és Uganda a következő években összesen 53 milliárd dollárt takaríthatna meg, ha már idén megszületne a béke.
A jelentést Tanzánia korábbi miniszterelnöke Salim Ahmed Salim ismertette, abban a reményben, hogy hatására a politikai vezetők felismerik, mekkora összegeket veszít gazdaságuk, ha a viszályt nem tudják lezárni egymás között minél hamarabb. A polgárháború 2013 decembere óta tart, amikor is Salva Kiir elnök azzal vádolta meg helyettesét, Riek Machart, hogy puccskísérletet tervez ellene. Azóta több tízezer embert mészároltak le az országban, és majdnem félmillióan menekültek el a szomszédos államokba a harcok elől.
A gazdaság megbénulását jól szemlélteti, hogy az olajtermelés majdnem felére esett vissza a függetlenség 2011-es kikiáltása utáni állapotokhoz képest. A tengerrel nem rendelkező országban a nemzetközi kereskedelem is drasztikusan csökkent. A területen korábban már voltak évtizedekig elhúzódó polgárháborúk. Ha a mostanit sem sikerül viszonylag gyorsan lezárni és tartós békét teremteni, a következő két évtizedben összesen 158 milliárd dollárra emelkedhet Dél-Szudán vesztesége.

Fotó: Europress/Getty

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez