Csecsenföldön tüntetnek a Mohamed-karikatúrák ellen

A főleg muszlimok lakta Csecsenföldön hivatalosan is engedélyezték azt a felvonulást, melyen a provokatív Mohamed-ábrázolások ellen fognak tüntetni.

A helyi állami apparátus nyilatkozata szerint “a tüntetést Csecsenföld szellemi vezetői jelentették be, akik elítélik a terror mindenfajta formáját […] Ugyanakkor elítélnek minden olyan megnyilatkozást, mely közvetlen vagy közvetett módon sértik Mohamed prófétát. Pontos dátumot még nem tűztek ki, de a helyi hatóságok szerint több százezer ember is utcára vonulhat, hogy a nyugati média ellen emelje fel a szavát.
A  Charlie Hebdo szatirikus hetilapot ért támadást követően számos nyugati újság átvette a muszlimokat provokáló Mohamed-ábrázolásokat, hogy ezzel is kifejezzék kiállásukat a sajtószabadság mellett. A próféta ábrázolása azonban az iszlám mindegyik ágában tilos és mélyen sértő.
Ramzan Kadirov, csecsen vezető kijelentette, amennyiben valamelyik oroszországi újság is átveszi a képeket, úgy személyesen is fel fogja szólítani az embereket a tüntetésen való részvételre. Így szerinte több millióan is tüntethetnek majd – írja a The Sp.Petersburg Times.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez