Dakar 2015: Namchin Lkhamaa célba vitte a magyar Sandlander-Toyotát

Mongólia első autós egysége a Dakar céljába ért. Az UNIQA Sandlander Team színeiben induló Namchin Lkhamaa, Udiikhuu Byambadelger és Batbold Surendorj kategóriája ötödik helyére hozta be a széria Land Cruisert a világ legnehezebb tereprali viadalán, ahol elmondásuk szerint minden nap egyformán kemény volt, a sikeren pedig nem gondolkoztak előre.

“Most felszabadultam!” – jelentette ki a mongol pilóta, arra utalva, hogy korábban kétszer motorral indult a Dakaron, de nem ért célba. “Nagyon jó érzés, büszke vagyok rá, hogy végigmentünk és az autónk is kiváló volt. A magyar csapat nagyon jó, soha nem kellett azon gondolkodnom, hogy mi van az autóval, a legjobb kezekben volt a táborban. Köszönöm a Sandlandernek a közös munkát. Az egyetlen hiányérzetem amiatt van, hogy nem sikerült Sebestyénékkel együtt beérni, sajnálom, hogy számukra korábban véget ért a viadal” – tette hozzá Namchin Lkhamaa.

“Az utolsó kilométerig nehéz volt a futam, talán a második nap még ezek közül is kiemelkedett. Sosem gondolkodtunk előre, hogy mi lesz a célban, csak minden nap tettük a dolgunkat” – nyilatkozta a navigátor, Udiikhuu Byambadelger, aki először versenyzett a Dakaron.

A szintén újonc Batbold Surendorj is megkönnyebbült. “Nagyon nagy az öröm, elsőre itt vagyok a célban. Jó volt belülről megélni ezt az egészet, annak minden nehézségével együtt és segíteni a többieket” – jelentette ki a mongol versenyző.

A sandlanderes trió az utolsó napot a 66. helyen zárta, az összetettben pedig 62.-ként végzett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez