Így ünnepelték a Vízkeresztet a XIX. századi Szentpéterváron

Döbbenten figyeljük az oroszországi képeket január 19-én, ahogy megmártóznak a fagyos vízben fiatalok és öregek. A Vízkeresztet a cárok is szigorúan betartották még a legzordabb hidegben is.

Szinte megalapításától, 1703-tól kezdve a második orosz fővárosban is megemlékeztek Jézus megkeresztelkedéséről. Pontosan hogy is zajlott az ünnep a cári Szentpéterváron, arról Arkagyij Vasziljev, történész mesélt az Argumenti i Fakti cikkében.

Akkoriban két, Jordánnak nevezett léket vágtak a város vizein, az egyiket a Téli Palotánál, a másikat pedig a Péter-Pál erődnél. Az előbbihez nagy fapavilont is építettek, ahol istentiszteletet tartottak az uralkodó család és a város prominensei részvételével. A liturgia után mindannyian megmerítkeztek, amitől a jeges víz sem tántorította el őket. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy I. Sándor például egyenruhában gyalogolt bele a vízbe a -18 fokos hidegben.

A cárt az alattvalók is követték. Annyi városi tolongott a léknél, hogy meglepő, egyszer sem szakadt be alattuk a jég. Különösen a fiatalok igyekeztek mihamarabb megmártózni a vízben. Ők ugyanis a karácsonyi ünnepek alatt jósoltak maguknak, ami hatalmas bűnnek számított. Ettől akartak a lehető leggyorsabban megszabadulni.

Magát a vizet három napig szentnek tartották. Ez idő alatt különböző edényekben vitték haza a szentelt vizet. Az egyik legenda szerint egy asszony hatalmas hordót töltött meg a vízzel, ami így már olyan nehéz volt, hogy csak a hóban, maga előtt tolva tudta szállítani. Annyira belefeledkezett a nagy munkába, hogy nem vette észre a szembejövő papot és elütötte. A felháborodott pap azonnal visszaöntette a nagy gonddal kimért vizet a folyóba.

A XIX. századi szokások szerint a merítkezés után nem tartottak nagy mulatságot, az emberek vagy rögtön hazamentek, vagy a templomba. A Vízkereszthez tartozó szokás a XX. század elejétől abbamaradt és csak az 1990-es években éledt újjá. Ma már több Jordán is várja a péterváriakat, amelyek közül a legjelentősebb most is a Péter-Pál erődnél található.

Kép: Vízkeresztkor megmártóznak a vízben a moszkvaiak, 2015.01.19. (Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez