Az Interpol körözési listáján egy kijelölt miniszter

Az afgán kormány leendő agrártárca vezetőjét Észtországban egyszer már el is ítélték sikkasztás miatt.

Nagyon nehezen alakul meg az afganisztáni nemzeti egységkormány, hiszen egykori politikai ellenfeleknek kell együttműködniük. De most egy újabb roppant kínos fejlemény hátráltatja a kabinet megalakítását. Ghani elnök a mezőgazdasági minisztérium élére Yaqub Haidarit jelölte. De most kiderült, hogy Haidari az Interpol nemzetközi körözési listáján van, méghozzá a leginkább keresett személyek között. Yaqub Haidari korábban Észtroszágban egy tejüzemet vezetett. A cég 2003-ban csődbe ment, de ezen Haidari valójában nagyon meggazdagodott. Csalással, adóelkerüléssel vádolták és 2011-ben egy észt bíróság négy évre ítélte, de már távollétében, mert Haidari még időben lelépett. Most azt mondja, hogy ártatlan, politikai manipuláció áldozata és valójában azok a „maffiózók” a bűnösök, akik még most is keresik őt. Az ügy rendkívül kínos az új afgán elnöknek, aki a korrupció felszámolását, kompetens és tiszta múltú emberek kinevezését ígérte. Ashraf Ghani elnök már három hónapja letette a hivatali esküt, de a nemzeti egységkormány magalakítása előtt újabb akadály tornyosul. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez