Muszlim tiltott zónák nyugati országokban?

Bobby Jindal, Louisiana republikánus kormányzója európai körutat tart, és a minap Londonban járt, ahol felszólalt egy konferencián. Mondandója előtt figyelmeztette a közönséget, hogy az iszlám radikalizmussal kapcsolatos nézetei nem lesznek feltétlenül politikailag korrektek.

Jindal szerint egyes nyugati államokban élnek olyan muszlim közösségek, akik nem hajlandóak beolvadni, elszigetelik magukat az ország többi részétől, és amennyire csak lehet saját törvényeik szerint élnek. Külön megnevezte a saríát, az iszlám vallásjogot, melynek alkalmazásával az itt élők nincsenek tekintettel a nekik új otthont adó, demokratikus értékeket valló országok szabályaira. Az ilyen elszigetelt részekre szerinte még a rendőrség sem meri betenni a lábát. „Ijesztő, hogy egy ország képes megtűrni, még ha csak nem hivatalosan is, ilyen ’tiltott zónákat’ saját területén.” – mondta a kormányzó.

Beszédében hangsúlyozta, hogy nem akarja rossz hírét kelteni egyetlen vallásnak sem, de a tényekkel és a valósággal szembe kell nézni. „És a tény az, hogy a radikális iszlámot követők nem hisznek a szabadságban és a tisztességben, és nem is hajlandók alkalmazkodni, bárhol is telepedjenek le”, fejtette ki nézeteit Jindal. Az általa elmondottak egybecsengenek a konzervatív szellemiségéről ismert Fox News csatorna által is kommunikált, néhol tárgyi tévedésekbe belefutó nyilatkozatokkal. Ilyen volt az egyik műsorban elhangzott szakértői vélemény mely szerint az angliai Birmingham teljes lakossága muszlim.

Jindal meglátásait európai vezetőkkel való beszélgetéseire alapozta, bár pontosan nem nevezte meg kikre utal. A Louisiana-i kormányzó elképzelhető, hogy mandátuma lejártával indulni fog a 2016-os republikánus elnökjelöltségért. Mostani körútja így hasznos külpolitikai tapasztalatot nyújt számára. Legutóbbi nyilatkozata szerint a következő hónapokban hozza meg a döntést az elnöki kandidálásról.

Fotó:Europress/Getty

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez