A hágai bíróság előtt a gyerekkatonából lett terrorista főnök

Az Úr Ellenállóinak Hadserege /LRA/ gyerekkatonaként sorozta be Dominic Ongwent, aki a terrorista csoport második számú vezetője lett Ugandában. Most a hágai nemzetközi bíróság előtt kell felelnie azért, mert az LRA több mint 100 ezer embert ölt meg, és több mint 60 ezer gyerekkatonát toborzott Ugandában.

A Lord’s Resistance Army 1987-ben alakult meg Ugandában egy önjelölt világmegváltó, Joseph Kony “tábornok” irányításával. Ők tették általánossá azt a módszert, melyet később sok más milícia is átvett Afrikában: gyerekkatonákat soroztak be- sokszor erőszakkal. Ilyen volt Dominic Ongwen is, aki gyorsan emelkedett a ranglétrán. Ebben a seregben a 13-14 éves gyerekek a legvéresebb kezű gyilkosok voltak, mert a felnőtt parancsnokok őket használták fel a piszkos munka elvégzésére. Úgy gondolták, hogy a gyerekeket nem lehet bíróság elé állítani.
Ezért most Hágában külön vádpont Dominic Ongwen ellen, hogy erőszakkal toborzott gyerekeket az LRA-ba – köztük lányokat is. A vádpontok között szerepel még az emberiség elleni bűntett és számos háborús bűncselekmény. Tíz éve keresi a hágai bíróság az LRA második számú emberét.

Hogyan akadt horogra az egykor nagyhatalmú terrorista vezető?

Az amerikaiak támogatásával az ugandai hadsereg szétverte az LRA fő erőit, a maradék csapatok a szomszédos országokba menekültek. A Közép-Afrikai Köztársaságban egy helyi milícia elfogta a maroknyi harcossal bujdosó egykori főnököt, és eladta őt az amerikaiaknak. Az USA igazságügyi minisztériuma ugyanis 5 millió dollárt ígért annak, aki elkapja Dominic Ongwent. Ötmillió dollár nagyon nagy pénz a koldusszegény Közép-Afrikai Köztársaságban. Az amerikaiak átadták Ugandának az egykor rettegett terrorista vezért. Az ugandai kormány igyekezett úgy beállítani a dolgot mintha Dominic Ongwen önként jelentkezett volna belátva azt, hogy az ügyük elveszett…
Aztán jelentkezett a hágai nemzetközi bíróság, és Uganda szíves-örömest kiadta az LRA második emberét. De mi van az elsővel, Joseph Kony “tábornokkal”? Senki sem tudja!.Többször keltették már a halálhírét, de aztán ellentmondó jelentések érkeztek arról, hogy maradék 150 katonája között kóborol valahol Uganda körül. Talán ő is előkerül hiszen a fejére 15 millió dollár van kitűzve…

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez