Véres tüntetések Kinshasában, az elnök lemondását követelik

Három napja folynak a kormányellenes tüntetések a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, ahol azért vonultak utcára az emberek, hogy tiltakozzanak a választási törvény módosítása ellen, amely egy évvel elhalasztaná a voksolás megtartását az országban.

Legalább 15 halálos áldozata van a több napja tartó tüntetéseknek – közölte a kongói kormány. Az ellenzéki pártok és civil szervezetek szerint ennél több halott van és a biztonsági erők minden eszközt bevetnek a tiltakozó megmozdulások elfojtása érdekében. Szemtanúk közben több nemzetközi hírügynökségnek arról számoltak be, hogy a főváros csatatérré változott, a demonstrálók gumiabroncsokat gyújtanak fel és úttorlaszokat, illetve barikádokat emeltek a főváros utcáin. A biztonsági erők pedig könnygáz-gránátokat vetnek be és éleslőszerrel lövik a demonstrálókat, aki Kabila elnök lemondását követelik. Az erőszakos tüntetések és rendbontások miatt a legtöbb fővárosi iskola bezárt, köztük az egyházi iskolák is, ahol a legtöbb diák tanul.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez