Emelkedik a vezető káderek bére Kínában

9 éves jegelés után nő a funkcionáriusok fizetése, ami nemzetközi összevetésben még mindig nagyon alacsony.

A béremelés minden szintre vonatkozik a községi tanácselnöktől az államfőig. A legfelső vezetők 60 százalékos emelést kapnak, néhány hónapra visszamenőleg, hiszen a China Daily hivatalos lapban publikált rendelet tavaly október elsejétől érvényes. Xi Jinping államfő, pártvezér eddig 975 eurónak megfelelő fizetést kapott, az új bér 1581 euró lesz. Ez persze más állam- és kormányfőkkel összevetve nevetségesen alacsony. Obama amerikai elnök éves alapfizetése 400 ezer dollár, a kínai államfő éves fizetése 22 ezer dollár. Egyébként a világ legjobban fizetett politikai vezetője is ázsiai, Szingapúr kormányfője évi 1,5 millió dollárt keres. Emelkedik, méghozzá nagyjából a duplájára, az alacsony rangú, helyi kínai vezetők bére is. Ez eddig nagyon alacsony volt, átlagban 88 euró, most 183 euróra emelkedik a havi bér. Persze a kínai vezetők nem csak a hivatalos fizetésükből élnek. Költségtérítést és egyéb kedvezményeket is kapnak. Az alacsony hivatalnoki fizetés a korrupció egyik fő oka. Ezért ez a béremelés, amely kilenc év fizetés befagyasztás után érkezett, a korrupció elleni harc része is, bár aligha feltételezhető, hogy minden alacsonyabb beosztású vezető „maximálisan elégedett” lesz a havi 180 eurónak megfelelő bérrel. (Fotó.AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez