Idén rekord mennyiségű fegyvert koboztak el az amerikai reptereken

Csak 2014-ben összesen 2212 darab fegyvert koboztak el a különböző amerikai reptereken, ráadásul ötből négy töltve is volt. Ez háromszorosa annak, amit még 2005-ben jelentettek a hatóságok, vagyis egyre többen visznek magukkal valamilyen fegyvert a repülőre.

Ennél a ténynél talán csak az meglepőbb és sokkolóbb, hogy milyen eszközök szerepeltek abban a több mint két ezres fegyverarzenálban. Akadt gépfegyver három tárral, de csőre töltött puskák is, amely egészen érthetetlen, hiszen ki az aki szerint nem fogják észrevenni egy modern reptéren a nála lévő, iszonyatosan nehéz, fémből készült lőfegyvert? A válasz erre az, hogy sokan egyszerűen elfelejtik, hogy náluk van a természetesen önvédelemre szánt fegyver.
Bár a puskák és pisztolyok iszonyatosan veszélyes eszközök, talán ilyenekre gondol az ember először, amikor elkobzott fegyverekről van szó. De vajon gondolta volna, hogy előfordult már olyan is, hogy tüzérségi lövedéket vagy távirányítású aknát vittek magukkal az emberek repüléshez? Akadt még rengeteg robbanóeszköz, de találtak aknavetőhöz tartozó gyakorló lövedékeket és egy esetben egy ágyúcsövet is. A lista szinte végeláthatatlan, mindenféle veszélyességi rangsorolás nélkül: házi készítésű lavina-szabályozásra tervezett robbanószerkezet, szigonypuska, jelzőpisztoly, füstgránát és rengeteg bokszer.
Ezen információk alapvetően két dologra hívják fel a figyelmet: először is, micsoda szerencse, hogy ennyire figyelnek a reptereken a biztonságra, másfelől pedig, ha ennyi fegyvert találnak évente, akkor valamennyi biztosan átjut a szűréseken. Reménykedjünk benne, hogy nem kerülünk egy gépre azzal az emberrel, aki egy ágyúcsövet cipel magával.

Fotó: Eurorpess Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez