Egy dubaji aukción adják el az arab világ egyik legismertebb festményét

Szulejmán Manszúr palesztin festő alkotásai ismertek az egész Közel-Keleten, s az egyik leghíresebb képe kerül majd tavasszal árverésre egy dubaji aukción. Azonban a bejelentést követően hatalmas mozgolódás támadt a művészi világban, hisz ezt a képet elveszettnek hitték és hamarosan kiderül, hogy mégsem az eredetit lehet majd megvenni.

A képet Szulejmán Manszúr festette 1973-ban, amelyen egy palesztin férfi egy szem alakú, óriási táskát cipel a hátán és szomorúan tekint maga elé. A szem alakú táskában pedig Jeruzsálem látható, amely az iszlám harmadik szent helyének számít. A kép címe Jamal Al Mahamel vagyis a Nehéz sors tevéje.

Azonban amikor kiderült, hogy ezt a képet is el akarják adni egy dubaji aukción, hatalmas mozgolódás támadt a közel-keleti művészettörténészek, festők és gyűjtők körében. A képet ugyanis elveszettnek hitték, ami sokak szerint egy bombázásban semmisült meg. Egy rövid nyomozás kiderült, hogy az a festmény, amit eladnak nem azonos azzal, amit Manszúr 1973-ban festett meg.

Viszont nem is hamisítvány ez a másik festmény: a palesztin festő 2005-ben ismét megfestette az eredetit, igaz eszközölt rajta némi változásokat. Az egyik ilyen változás a kötél volt, a másik pedig, hogy több keresztény „elem”, vagyis egy templom látható a zsákban. Ezt a festőnek akkoriban politikai okokból ki kellett hagynia, de most pótolta ezt.

Azonban jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lett az eredetivel, ha azt sokan elveszettnek hitték? A festmény története igencsak érdekes: az alkotást, mintegy ajándékként, Moammer Kadhafinak adta oda Líbia londoni nagykövete, aki viszont állítólag a líbiai titkosszolgálat segítségével lopatta el a festőtől. A képnek nyoma veszett az 1986-os líbiai bombázás során, sokak szerint akkor semmisült meg az eredeti.

Jelenleg körülbelül háromszázezer dollárt érhet a festmény, de az aukció szervezői szerint, függetlenül attól, hogy egy másodpéldányról van szó, jóval többért is eladhatják majd. „Dubaj mára egyszerűen egy globális művészi piac legfontosabb kikötője lett. A Közel-Keleten készült, természetesen legális keretek között forgalmazott és átvett több mint háromnegyedét mi bonyolítjuk le” – jelentette ki Michael Jeha, az árverést szervező Christies Dubai elnöke.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez