Épségben hazaérkezett a túszul ejtett nő

“Az elrablóim nagyon kedves emberek voltak”- Visszaérkezett Franciaországba a Közép-Afrikában elrabolt katolikus szeretetszolgálati munkatársnő.

Boldog vagyok újra francia földön, bár már Közép-Afrika földjét is egy kicsit a sajátomnak tekintem – nyilatkozta mosolyogva Villacoublay repülőterén Therese Claudia Priest, akit Fabius francia külügyminiszter is üdvözölt.
A 67 éves nő öt napig volt keresztény milíciák fogságában a polgárháború által sújtott Közép-Afrikai Köztársaságban. Pénteken engedték szabadon: “az elrablóim igen kedves és barátságos emberek voltak. Egyáltalán nem akartak bántani. Sőt, azt szerették volna, ha mosolygok. Amikor sírva fakadtam, akkor mindig siettek megvigasztalni mondván: szép az élet, biztosan kiszabadulsz, Isten majd megsegít.”- nyilatkozta a szabadulás után a Codis nevű katolikus szeretetszolgálat munkatársnője, aki január hatodikán érkezett a Közép-Afrikai köztársaságba. Már nem ez volt az első missziója a Codis megbízásából. Ez a katolikus szeretetszolgálat az egészségügyi intézményeket segíti Afrikában. Közép-Afrikában óriási szerepük van, mert az ország amúgy is szegényes egészségügyi hálózatát tönkretette a polgárháború, melyet az iszlamista és a keresztény milíciák folytatnak egymás ellen.
A Közép-Afrikai Köztársaság lakosságának körülbelül a fele keresztény, és az egynegyede pedig muzulmán. Nehéz reális képet alkotni a mostani helyzetről, mert az ötmilliós országban mintegy egymillióan kénytelenek voltak elmenekülni a lakóhelyükről. A Seleka nevű iszlamista milícia ugyanis hatalomra juttatta az ország első muzulmán elnökét, akit aztán francia támogatással megbuktattak. De közben megalakultak a keresztény milíciák, melyek szintén fegyverrel folytatják a vallásháborút, mely sem az asszonyokat sem a gyermekeket nem kíméli.
A francia hadsereg néhány szomszédos afrikai állam katonáival együtt megpróbálja fenntartani a rendet, de ez csak nehezen megy hiszen évszázados gyűlölet állítja egymással szembe a keresztény és muzulmán törzseket. Gyakori a vérbosszú: olykor bozótvágó késsel vágják le az asszonyok és a gyerekek fejét a falvak főterén. Gyakran ejtenek túszokat is. Ennek általában kettős célja van: az egyik a pénzszerzés. Bár Franciaország elvben nem fizet a túszokért, de a gyakorlatban a túszok munkaadói nem sajnálják a pénzt munkatársaik életéért. A másik ok: a fogolycsere. Az elrabolt túszokért cserébe olyan foglyokat kérnek, akik a fegyveres milícia fontos vezetői voltak, de elfogták őket. Ha szabadlábra kerülnek, akkor általában ott folytatják ahol abbahagyták: tovább mészárolják az ellenséges törzsek embereit- a nőkkel és a gyerekekkel sem tesznek kivételt a Közép-Afrikai Köztársaságban.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez