Fidel: “Nem bízom az USA-ban”

Hétfőn Fidel Castro levélben fordult a kubai egyetemisták szövetségéhez: ebben első ízben tesz említést a szigetország és az USA diplomáciai kapcsolatainak rendezéséről – írja a Granma kubai állami napilap.

 

Levelében a forradalom egykori vezére megerősíti, hogy támogatja “a világ népei közötti együttműködést és barátságot”, még akkor is ha “politikai ellenlábasainkról van szó”. Fidel arra is kitér, hogy az USA és Latin-Amerika népeinek nézeteltéréseit békésen, tárgyalásokon, a nemzetközi jog alapelvei szerint kell rendezni.

“Kuba elnöke a törvényhozás és a kommunista párt által ráruházott hatáskörében” megtette az enyhülés irányába tett első lépéséket – fogalmaz Castro, aki egyébként azt sem rejti véka alá, hogy továbbra sem szemléli túlzott bizalommal az USA külpolitikáját.

“Nem bízom az USA-ban, és nem is beszéltem velük, de ez nem jelenti azt, hogy elutasítanám a kétoldalú kapcsolatok békés rendezését” – írja.

A jelenleg 88 éves Fidel Castro közismerten a keményvonalas, Washington-ellenes forradalmi irányvonal képviselője Kubában. Öccse, a jóval pragmatikusabb Raúl Castro azonban tavaly december 17-én, a Barack Obamával folytatott történelmi telefonbeszélgetése után bejelentette, hogy Havanna lépéseket tesz az Egyesült Államokkal 1961-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatok rendezésére.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez