Argentína: Vádemelés a Nisman-ügyben

Argentínában eljárás indult Diego Lagomarsino ellen, akit a hatóságok azzal vádolnak, hogy ő szerezte be azt a .22-es kaliberű pisztolyt, amellyel január 18-án meggyilkolták Alberto Nismant, az AMIA zsidó központ elleni, 1994-es merénylet körülményeit vizsgáló ügyészt.

A Bersa márkájú pisztolyra Nisman holtteste mellett bukkantak. Az ügyészt január 18-án fürdőkádjában, golyóval a fejében találtak a hatóságok, alig néhány órával azelőtt, hogy Cristina Fernández államfőre nézve terhelő információkat is tartalmazó anyagokat adott volna át törvényhozásnak az AMIA merényletről.

A Nisman-gyilkosságot vizsgáló ügyész, Viviana Fein úgy nyilatkozott, hogy Lagosmarino ellen az argentin büntetőtörvénykönyv rendelkezései szerint “lőfegyver törvénytelen átadásának” vádjával indult eljárás. Amennyiben a  bíróság bűnösnek találja, akár hat évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatja a férfit, aki egyébként az AMIA-ügyet vizsgáló szakértői csoport informatikusaként dolgozott.

A vádlott szerint Nisman – a tények tükrében helyesen – úgy érezte, hogy élete veszélyben forog, ezért kérte Lagosmarinót, hogy szerezzen neki egy önvédelmi fegyvert, és a kérésnek az informatikus eleget is tett. Az argentin Pagina 12 portál szerint azonban egyelőre nem világos, hogy az ügyész, akire egyébként a nap 24 órájában tíz testőr vigyázott, miért tartott igényt még egy pisztolyra, amikor már két önvédelmi maroklőfegyvert volt a birtokában. Lagosmarino, aki egy névtelen összekötőn keresztül árult el részleteket a Pagina 12-nek, arról is említést tett, hogy az argentin hírszerzés műveleti egységének volt igazgatója egy nappal az ügyész halála előtt arra hívta fel Nisman figyelmét, hogy “óvakodjon testőreitől” és “vigyázzon lányai testi épségére”.

Az ügyész haláláról napvilágot látott első hivatalos verziók szerint Nisman öngyilkosságot követett el, azonban a vizsgálat előrehaladtával immár az argentin kormány is elismeri: kevéssé valószínű, hogy önkezével vetett volna véget életének.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez