A Google mint mobilszolgáltató?

Az úgynevezett virtuális mobilszolgáltatók egy már meglévő mobilhálózatot használnak, a már kiépített hálózatra építik rá a saját rendszerüket. Ezáltal nem kell nekik egy teljesen új infrastruktúrát kiépíteniük, és a használati engedélyek kiadása is gyorsabban és biztosabban szokott zajlani. Így az ilyen technológiát használó vállalatoknak nem a nulláról kell felépíteniük az egész rendszert, hanem viszonylag gyorsan tudnak haladni a fejlesztésekkel.

Piaci információk szerint erre a területre tervezi a belépést a Google. Az Egyesült Államokban akar virtuális szolgáltatóvá válni, majd, ha ott kedvezőek a tapasztalatai, akkor elképzelhető, hogy kilépne a világpiacra is. A Google úgy tervezi, hogy két szolgáltatóval is szerződést kötne a szükséges technológia biztosítására. A Sprint és a T-Mobile lehet az a két cég, amelyik ebben a keresővállalat partnere lehet.

Ha valóban részt vesz majd a mobilszolgáltatásokban, akkor a Google-nak minden lehetősége meglesz, hogy a saját szája ízére tudja alakítani a telefonok világát, a bennük használatos szoftvereket, és ezáltal komoly ráhatása lesz majd a telefonok felépítésére, a hardverek világára is.

A Google célja – azon túl, hogy részesüljön a telefonpiac nyereségeiből – az lehet, hogy a széles sávú internetet minél jobban elterjessze. Ennek a célkitűzésnek a része volt az elmúlt időszakban, hogy egymilliárd dollárral beszáll az Elon Musk tervei szerint alakítandó műholdas internet-szórásba is. De a Google nem adta fel azon nagyszabású tervét sem, hogy ha szükség lesz rá, akkor az ő rendszerei biztosítsák majd a bolygók között az internetet.

(Fotó:Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez