Magyarországnyi új munkahely Kínában

Le Keqiang kínai kormányfő személyesen ígérte meg az új álláslehetőségek megteremtését.

 

A kínai kormányfő Sanghajban, egy üzletemberekből és szakértőkből összehívott fórum előtt beszélt, az eseményről a China Daily, hivatalosnak tekinthető lap számolt be. A miniszterelnök a gazdasági növekedés és a társadalmi stabilitás alapfeltételének nevezte a városi munkanélküliség szinten tartását. Ez csak további munkahelyek létrehozásával lehetséges. Tavaly 13 millióan találtak munkát, idén valamivel kevesebb, csak 10 millió ember bízhat ebben. A kormány már korábban hatalmas infrastruktúra projekteket jelentett be, kikötők, vasútvonalak, repterek, autópályák épülnek majd Kína-szerte.

Szakértők szerint a 4,6 százalékos hivatalos városi munkanélküliségi adat nem tükrözi a valóságot.

Ennél nagyobb a munkát keresők aránya. A falvakból még mindig hatalmas tömegek áramlanak a városokba a jobb megélhetés reményében. Elvben még mindig csak ott jogosult szociális ellátásra, gyerekei iskoláztatására a kínai polgár, ahol hivatalosan be van jelentve. Márpedig a migránsok túlnyomó többsége illegálisan tartózkodik a nagyvárosokban. Ezt a realitást most a legfelső vezetés is elismeri, ezért épp most terjesztik ki a szociális ellátást azokra is, akik nem a hivatalos, eredetileg bejelentett lakóhelyükön élnek. Sőt, a be nem jelentett migránsok már munkanélküli segélyt is kaphatnak. Ez is mutatja, hogy a munkalehetőség és az elfogadható életfeltételek megteremtése a sok tízmilliónyi belső migránsnak Kínában alapvető politikai kérdés is. Persze nem mindegy, milyen a gazdasági háttér. Kína tavaly, korábbi önmagához képest lelassult, és a folyamat vélhetően idén is folytatódik, a különböző előrejelzések 6,8-7 százalékos növekedési ütemet prognosztizálnak.  (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez