Rituális gyilkosságok után nyomoznak Elefántcsontparton

Az eltelt hetekben több mint 20 gyereket raboltak el és gyilkoltak meg országszerte a nyugat-afrikai országban. A rendőrség szerint nincs kizárva, hogy a gyerekek rituális gyilkosság áldozatai lettek, mivel az előkerült holttestek egytől-egyik meg voltak csonkítva.

Az elefántcsontparti rendőrség egy különleges csoportot állított fel, hogy kivizsgálják a rejtélyes eltűnéseket, gyilkosságokat és elfogják az elkövetőket. A hatóságok jelezték, hogy a legtöbb gyermekgyilkosságot Abidjanban regisztrálták. Az áldozatok döntő többsége még diák volt, ezért a rendőrség megerősítette jelenlétét az oktatási intézmények környékén. 1500 járőrt és katonát mozgósítottak, hogy megelőzzék a hasonló bűncselekmények elkövetését. Az elefántcsontparti kormány is jelezte, hogy mindent megtesznek azért, hogy a gyilkosokat előkerítsék és felelősségre vonják. Az ENSZ gyermekekkel foglalkozó szervezete (UNICEF) pedig azt javasolta, hogy a kormány országos kampányban hívja fel a lakosság figyelmét a veszélyre.

A rejtélyes gyilkosságokkal számos helyi újság, rádió és TV is foglalkozik. A sajtó szerint minden jel arra utal, hogy a gyerekek rituális gyilkosság áldozatai lettek. A BBC helyi tudósítója Tamasin Ford felhívta a figyelmet arra, hogy Elefántcsontparton hamarosan választásokat fognak tartani és ilyenkor rendszerint megszaporodnak a rituális gyilkosságokhoz köthető rejtélyes eltűnések.  A 2006-os és 2010-es választások idején is több hasonló esett történt az országban, de az gyilkosságok és eltűnések többsége mai napig feltáratlan maradt. Hamed Bakayoko belügyminiszter azonban óvatosan fogalmazott és jelezte, hogy még nincsenek kézzel fogható bizonyítékaik ahhoz, hogy a gyerekgyilkosságokat rituális szertartásokhoz kössék. A miniszter azt azonban elismerte, hogy az országban létezik ilyen bűncselekmény és azt is tudják, hogy miért követik el őket.

A rituális szertartásokban és fekete mágiában hívő emberek szerint egy gyermek feláldozása hatalmat, gazdagságot, örök ifjúságot és nem utolsó sorban természetfeletti erőt biztosít számukra. Afrikaszerte pedig sokan hisznek ezekben az ősi babonákban, kőztük gazdag üzletemberek és politikusok is, akik ily módon szeretnék bebiztosítani maguknak  sikerekben gazdag jövőjüket.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez