Kötelező drogteszt az orosz iskolákban?

A nacionalista-populista Liberális-Demokrata Párt olyan törvényjavaslattal állt elő, ami lehetővé tenné a szülői engedély nélküli drogteszteket az orosz iskolákban.

A törvény szövege szerint a jövőben a tanárok elrendelhetnek drogtesztet azokon a fiatalokon, akiknek a viselkedése zavart, illetve okot ad a drogtesztre, bármit is jelentsen ez. Csupán a 15 éven felüliek esetében történhet ez szülői engedély nélkül, az ennél fiatalabbak esetében továbbra is kell a hozzájárulás. A szülőket, illetve nevelőket csak a teszt kiértékelése után értesítenék. Amennyiben azonban pozitív a végeredmény, az ő hozzájárulásuk is szükséges az elvonóra küldésre, illetve az orvosi segítség igénybevételére.

Vannak persze ellenzői is a törvénynek. Andrej Pilipcsuk, belügyi szóvivő szerint a tizenévesek problémáinak sikeres kezeléséhez elengedhetetlen a folyamatos szülői asszisztálás. A Kommerszantnak nyilatkozva elmondta: meglepődne, ha a tervezet a jelenlegi formájában kerülne elfogadásra.

Oroszországban egy éve hagytak jóvá egy kétlépcsős, önkéntes drogtesztet az iskolákban. Az első szakasz egy pszichológiai kivizsgálás, a második pedig az orvosi vizsgálat és maga a teszt. Ennek az adatait teljesen bizalmasan kezelték, de idén januártól a pozitív adatok bekerülnek a fiatalok kórtörténetébe. A benyújtott törvényjavaslat a jelenlegi helyzeten is nagyban szigorítana.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez