Európát is elérheti az új indiai rakéta

Ötezer kilométeres hatótávolságú rakétát tesztelt az indiai hadsereg. Az Agni-5-tel akár Európát is célba vehetnék. De az igazi versenytárs továbbra is Kína és Pakisztán.

India számára a nagy hatótávolságú rakéták és nukleáris robbanófejek fejlesztése a regionális hatalmi játszma része. Egyszerűen nem maradhat le – bármennyire békés és nem-expanzív nagyhatalomnak mutatja magát – Pakisztán és Kína mögött. Narendra Modi kormánya pedig különösen fontosnak tartja, hogy Kína egyenrangú partnerként kezelje Indiát.

Ez viszont csak úgy megy, ha katonai szempontból sem fejletlenebb, gyengébb a nagy szomszédnál. Ezért fontos mérföldkő az indiai atomarzenál tekintetében az Agni-5 legújabb tesztje – ezzel a rakétával ugyanis már nem csak Pakisztánban tudnak bármilyen célpontot megsemmisíteni, hanem mélyen be tudnak lőni Kínába is. Az ötven tonnás, 17,5 méter hosszú és két méter átmérőjű rakéta hatótávolsága ötezer kilométer, és egytonnás atomtöltettel szerelhető fel.

Ráadásul megoldották a mozgó kilövőállásról történő kilövés műszaki feladatait is, ami az új, fejlettebb rakéta bevetését igencsak megkönnyíti, hiszen nincs harcálláshoz, földalatti silóhoz kötve. (A szombati kilövésre a Bengáli-öböl egyik szigete szolgált helyszínként.) A katonai egybevetésben Peking azért valamivel  még fejlettebb szinten áll: a kínai Dong Feng-31A típusú rakéta hatótávolsága meghaladja a 11 ezer kilométert, így gyakorlatilag bármilyen indiai célpont elérhető vele.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez