100.000-re tornásznák fel katonáik számát az ukrán szeparatisták

„Készek vagyunk a szükséges számú ember mobilizálására, hogy hadseregünk létszáma elérje a százezret” – nyilatkozta ma újságíróknak Alekszandr Zaharcsenko, a Donyecki Népi Köztársaság vezetője.

A most folyó kelet-ukrajnai harcokkal a kulcsfontosságú Debalcevót szeretnék elfoglalni a szeparatisták, miközben az ő fennhatóságuk alatt álló Donyeck központi területeit tüzérségi támadás érte. Hiába veszítette életét több tucat civil a hétvégi összecsapásokban, úgy tűnik, folytatódnak a harcok –  derül ki Zaharcsenko mai bejelentéséből. Az ITAR-TASSZ hírügynökség beszámolója szerint a szeparatistavezér 10 napon belül készül megindítani az önkéntesek mobilizálását.

Kijev egyébként már korábban általános mozgósítást hirdetett meg, három ütemben. Az első 90 napos, és január 20-án indult: azóta már 73.000 behívót postáztak, és egyetlen hét alatt több mint 2.500 önkéntest is regisztráltak – tájékoztatott az Unian ukrán hírügynökség.

Hogy egyhamar nem valószínű a békés megegyezés Kelet-Ukrajnában azt a kétoldalú toborzásokon kívül a meghiúsult tűzszünetet szorgalmazó hétvégi tárgyalások is bizonyítják. A minszki egyeztetés ugyanis elmaradt, mert az oroszbarát szeparatisták nem jelentek meg a helyszínen.

Kép: Menekülnek a civilek Debalcevóból, 2015.02.01. (Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez