Nyugtat és fájdalmat csillapít a kávé – a brazilok szerint

A brazil főváros egyeteme a helyi állami agrárkutató intézet (Embrapa) közreműködésével olyan kutatási eredményre jutott vizsgálódásai során, hogy a kávéban egy még meg nem határozott összetételű protein található. Ennek pedig pont olyan hatása van a kísérleti egerekre, mint a morfiumnak, vagyis nyugtat és fájdalmat csillapít.

A kutatások eredménye egy doktorandusz  disszertációjához szükséges kísérletek során került napvilágra, aki a Brasilia Egyetem molekuláris biológia tanszékének a hallgatója. Azt a feladatot tűzte ki célul, hogy olyan molekulákat keressen a kávéban, amelyek módosításával a  kávé minősége javítható. Eközben akadt erre a hét ,,péptidos opioides”-re, amelyeknek a szabadalmazását máris kérte az egyetem. A kutatások során arra is rájöttek, hogy a felfedezett proteinek némelyike belső szerkezetében hasonlóságot mutat bizonyos emberi proteinfajtákkal. A kutatásokat ebben az irányban folytatják – ismertette be az egyetem a felfedezés ismertetésekor.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez