A lakosság szépen fogyasztott, a gazdasági növekedés mérséklődött

A 4,6 és az 5 százalékos három-három hónap után 2,6 százalékos negyedik negyedévi növekedéssel búcsúztatta 2014-et az Egyesült Államok, ahol a Fed – mint rendesen – most is őrzi a nyugalmát.

Az utolsó negyedévben 2014-ben a megelőző negyedévekhez képest mérsékeltebb növekedést produkált az Egyesült Államok gazdasága: a bruttó hazai termék 2,6 százalékkal bővült az utolsó három hónapban. A kereskedelmi minisztérium keretei között működő statisztikai intézet a második negyedévben 4,6 százalékot, a harmadikban 5 százalékot mutatott ki. A negyedik negyedévben az amerikai lakossági fogyasztás azonban kilenc éve a legnagyobb növekedést érte el, míg a vállalati beruházások, a kereskedelmi forgalom és a kormányzati kiadások statisztikája csökkenést mutatott. Az amerikai gazdaságban meghatározóan fontos Federal Reserve kamatdöntésről egyelőre nincs a korábbiaktól eltérő információ, azaz nem nyúl hozzá a kamathoz a jegybank szerepét betöltő intézmény.  A Fed kitartani látszik nézete mellett: türelmes marad, a kamatemelést továbbra sem tűzi napirendjére. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez